Mérés, parkolás okosan
Az elkövetkező évek egyik legfontosabb technológiai trendje minden bizonnyal az IoT-hoz kapcsolódik majd. A hazai fejlesztéseket bemutató cikksorozatunk utolsó részében két nagyvállalat megoldásairól szólunk.

 

Az Antenna Hungária (AH) Magyarországon az elsők között csatlakozott a LoRaWAN szabványt kialakító nemzetközi IoT szövetséghez, a LoRa Alliance-hez, amelynek több mint 100 országból 500-nál is több tagja van. Az állami tulajdonban lévő távközlési szolgáltató első lépésben 2017 tavaszán a Balaton térségében épített ki LoRaWAN technológiára épülő IoT-hálózatot. A fejlesztés második lépcsőjének eredményeképpen már több mint száz bázisállomása üzemel országszerte. Év végéig a fővárost, a megyeszékhelyeket és több vidéki nagyvárost fednek le. A bővítést követően az AH LoRaWAN technológiájú hálózata országos jelenlétet biztosít. Az AH stratégiájának fontos eleme, hogy új országos IoT-hálózatára építve értéknövelt szolgáltatásokat nyújtson.

Ennek érdekében az elmúlt időszakban több pilotrendszert indított. LoRa-alapú hálózatát felhasználva a Győr-Szol szolgáltatási területén hőközponti hőmennyiségmérők távkiolvasását valósította meg. A megoldás egyik legfőbb előnye a 8-10 év akkumulátoros üzemidő. A Tamási Önkormányzattal kötött megállapodás értelmében olyan idősgondozást támogató rendszert épített ki, amely LoRaWAN szenzorok segítségével monitorozza a rászorultak környezetét. A vészhelyzet (jelen esetben az ingatlan fűtetlensége) még időben felismerhető, így értesíthető a területért felelős gondozó.

A budapesti Józsefvárosi Önkormányzattal kötött együttműködés lényege, hogy a kerület négy különböző pontján okos parkolási megoldást tesztelnek. Nyolcvan szenzorral monitorozzák a parkolóhelyek kihasználtságát, a parkolási szokásokat, valamint vizsgálják a begyűjtött adatok további felhasználási lehetőségeit. Egy másik, okos parkolással kapcsolatos pilotrendszerről a Budapest Közúttal állapodtak meg. Az együttműködés keretében negyven parkolószenzort telepítenek a Kaszásdűlő P+R parkolóba. A projekt célja a parkoló kihasználtságának elemzése, illetve a mért adatok közösségi közlekedést támogató szoftverekbe (Waze, Google Maps stb.) történő integrálhatóságának vizsgálata.

End-to-end megoldások

Az Invitech Solutions nagy üzleti lehetőségeket lát az IoT-ben, hiszen mind a magánemberek, mind az üzleti ügyfelek részéről egyre fokozódó érdeklődést tapasztal a mindennapi életet, illetve az üzleti eredményességet segítő, korábban nem hozzáférhető mérési adatok iránt. Ez a fő oka annak, hogy foglalkozni kezdett különféle IoT-t támogató technológiákkal. Mivel a vállalat jelenleg nem rendelkezik olyan frekvenciakészlettel, amelyen nyilvános mobiladat-szolgáltatást lehet nyújtani, érdeklődése a szabad felhasználású sávokon működő megoldások felé fordult.

Alapos vizsgálódást követően jutottak el a LoRa-alapú technológiához, amivel bő másfél éve kezdtek el foglalkozni. Több gyártó hardvereszközeit, illetve több beszállító informatikai hátterét, LoRa-szerverét kipróbálták, számos tesztet és demót végeztek. Ezek során több olyan magyar kisvállalkozással dolgoztak együtt, amelyek különböző szenzorokat készítettek a LoRaWAN technológiájú hálózatba. A hazai fejlesztésű és gyártású elemek között a legegyszerűbb hőmérsékletmérő szenzoroktól kezdve megtalálhatóak a bonyolult áram- vagy szélerősségmérő szenzorok is.

A kezdeti tapasztalatok alapján az Invitech szakemberei arra számítanak, hogy az IoT, illetve a LoRaWAN területén nagy szükség van a hazai innovációkra, ugyanis csak ezekkel lehet magas színvonalon kielégíteni a magyarországi ügyfelek specifikus igényeit. A polcról levehető, esetleg nagyon távoli országokból érkező szenzorok és egyéb modulok ugyanis – egyelőre legalábbis – még nem alkalmasak a feladatok tökéletes ellátására. Az Invitech fontosnak tartja, hogy saját maga biztosítsa a LoRaWAN informatikai hátterét, ezért saját fejlesztésű LoRa-szerverrel dolgozik. Így nem függ külső gyártótól, illetve nem kell licencdíjat fizetnie. Ha az ügyfél részéről valamilyen speciális igény merül fel, rendszerét gyorsan, rugalmasan tudja finomhangolni.

Ami a továbbiakat illeti, az Invitech célja, hogy end-to-end megoldást nyújtson ügyfeleinek, azaz ne csupán a szenzorokat és a LoRa-alapú hálózatot bocsássa rendelkezésükre. Szolgáltatása részeként a szenzorokból érkező, nagy mennyiségű adatot saját adatközpontjában tárolná, továbbá olyan alkalmazásokat is készítene ügyfeleinek, amelyekkel a big datából kinyerhető, az ügyfél üzletét segítő, magasabb összefüggésekre is rámutatna.

Az előző részek: IoT-alkalmazások hazai műhelyekből • Impulzusalapú adatok gyűjtése a közműszektorban

Az űrtechnológia szolgálatában
Lampoldshausen a székhelye a Német Légi és Űrrepülési Központ (DLR) rakétameghajtással foglalkozó tesztüzemének, ahol számos európai űrtechnológia fejlesztését is végzik.
Digitális platformot fejleszt a Knorr-Bremse
A projekt célja olyan IoT megoldás fejlesztése és üzemeltetése, amelynek segítségével a gyártóvállalatok sikeresen megvalósíthatják folyamataik vertikális és horizontális integrációját.
Ajándék kulcsok a gépi képalkotó és azonosító termékekhez
A Cognex kedvező áron kínált gyártásautomatizálási megoldásai segítik a vállalatokat termékeik minőségének javításában, a termelési hibák kiküszöbölésében, valamint a gyártási költségek csökkentésében.
A jövő vezérlőközpontja
A DynaGridCenter projekt keretében a Siemens a tudomány és a kutatás területén aktív partnerekkel együttműködve fejlesztette ki az elektromos hálózati vezérlőközpontok következő generációját.
Ipari érintőképernyős táblaszámítógépek új generációja
Mára ezek az eszközök egy magasabb fejlettségi fokra jutva már nem csak okoskijelzőként, hanem – egyes vezérlési feladatok átvételével – önálló központi egységként is használhatók.