Sikersztori Zalaegerszegen
Magyarországon úttörő szerepet vállalt speciális gépipari technológiák meghonosításában egy zalaegerszegi cég. A vállalat mára közel ötszáz fő foglalkoztatásával a térség egyik meghatározó vállalkozása, gépipari innovációs tevékenységéből adódóan pedig nemzetközi környezetben is jól ismert név.

 

A rendszerváltást követően 1990 nem éppen a gazdasági álmok éve volt. Jelentős gazdasági visszaeséssel, magas munkanélküliséggel és az erre fokozatosan reflektáló pénzügyi-gazdasági intézkedésekkel nézett szembe az ország, azonban Zalaegerszegen mégis egy álom született ekkor. Egy helyi szakember szerszámkészítőként dolgozott a Tungsramnál 1987-ig különböző beosztásokban. Első társas vállalkozása 1982-ben egy gmk volt, majd 1990-ben útjára indította a mai cég elődjét. A vállalkozás alapja egy akkor vásárolt családi ház garázsa volt, majd 1992-ben a vállalkozás felvette az Anton Kft. nevet. „Előfordult olyan időszak, amikor a családi kassza utolsó 20 ezer forintja is a cégben volt” – idézi fel a hőskort az alapító.

A vállalkozás fémsajtoló célszerszámai kivívták a partnerek elismerését, ám 1992 végén újabb nehézséggel kellett szembenézni: sorra mentek tönkre a megrendelői. Ekkor a műanyag fröccsöntő szerszámok gyártásában keresték a boldogulást. Ehhez egy nem éppen olcsó szikraforgácsoló gépbe kellett beruházni, miközben egyetlen konkrét megrendelés sem volt. 1993-ban az Anton Kft. a Siemens közvetlen beszállítója lett. Főként ez tette lehetővé, hogy a hajdani szerszámkészítő felépítsen egy 280 négyzetméteres műhelyt, ahol immár 24 embernek adott munkát. Amikor már 45 embert foglalkoztattak, a helyi önkormányzattól vásárolt iparterületet. Az ott felépített 2200 négyzetméteres üzemcsarnokot az áttelepített gépek eleinte csak félig töltötték meg.

 

 

A körülmények viszont már akkor megfeleltek az európai elvárásoknak. A beruházás értéke elérte a 190 millió forintot. Az akkori bankhiteleit mára letudó vállalkozó a kapacitásbővítésre 1999-ben még további 1,8 millió márkáért gépeket lízingelt. Az időközben 65-re duzzadt munkavállalói létszám tette lehetővé, hogy 2000-ben a betelepült multinacionális vállalatok is felfigyeljenek az Anton cég tevékenységére. A Continental illetve a Valeo autóipari minősítési rendszer beszállítói minősítését elnyerő cég ezzel belépőt szerzett olyan piacokra, amelyek jelenleg is jelentős bevételt jelentenek a vállalat számára.

Folyamatos fejlődés

2002-ben megkezdődött a saját gyártású szikraforgácsoló gépek fejlesztése, mellyel az energiaszektort tudták kiszolgálni. A rákövetkező évben a vevői kör növekedésével a műanyaggyártás önálló üzletággá alakult és új, 4800 négyzetméteres gyártóterületet kap, majd 2008-ban és 2014-ben, több lépésben megépül a harmadik üzemcsarnok, plusz 2800 négyzetméteres területtel. Ekkorra már a vállalat több éve stratégiai partnere olyan OEM-eknek, mint a GE, Siemens és Bosch, hazai és nemzetközi piacokon. Mára összesen 12 ezer négyzetméter gyártóterületen folyik a termelés. 2015-ben a svéd AQ Group AB cégcsoport vette meg a vállalatot, amely a hagyományokat folytatva, az energia-, autó-, elektromos és repülőipar jelentős nagyvállalatait szolgálja ki. 

A 25. jubileumát ünneplő cég számos vevői, szakmai és gazdasági díjat kapott innovatív megoldásaiért, stabil termelési és üzleti tevékenységéért. Az AQ Anton jelenleg közel ötszáz fő foglalkoztatásával a térség egyik meghatározó vállalkozása. Innovatív megoldásaival pedig nemzetközi környezetben is jól ismert név. A zalaegerszegi sikersztori itt nem ért véget. 2017-ben, újabb beruházás keretében további 3000 négyzetméterrel bővült a vállalat raktározási és termelési területe. A cég folyamatosan fejlődik, és mint azt az ügyvezetőtől megtudtuk, jelenleg is több olyan fejlesztésen dolgoznak, amellyel a vállalat meg tudja tartani helyét a nemzetközi technológiai élmezőnyben.

Az ipari robotok is áldozattá válhatnak
Egyre több kiberfenyegetéssel kell szembenézniük a vállalatoknak, beleértve a zsarolóvírusokat, az üzleti e-maileket érintő visszaéléseket és az IoT-eszközöket célzó támadásokat, ráadásul immár a kiberpropagandával is meg kell küzdeniük.
Arduino Due alkalmazás GridEye szenzorral
Cikksorozatunk befejező részében a GridEye szenzorral megvalósítunk egy önállóan futó Arduino Due alkalmazást, mely a mini hőkamera képét egy 8X8-as RGB LED mátrixon jeleníti meg, miközben a céltárgy mozgását egy szervomotorral igyekszünk követni.
Bajba kerülhetnek a magyar beszállítók
Egy elemzés szerint öt éven belül komoly nehézségekkel szembesülhet a magyar ipar az elektromos autók elterjedése miatt. Elsősorban a nagy autógyártók beszállítói hálózatának csökkentése és a munkaerő mérséklése jelentheti a legnagyobb veszélyt.
Új kihívások a szakképzésben
A magyarországi munkaerőpiacon az európai átlagnál magasabb a digitális analfabéták aránya, amiért elsősorban a köznevelés hiányosságai tehetők felelőssé. A csorbát az oktatáspolitikai szakemberek az informatikai és műszaki tudományágak kutatóival és az iparági szereplőkkel karöltve próbálják kiköszörülni.
Okosautók kibercsapdában
Az autóipar növekvő kiberbiztonsági kihívásaira a Kaspersky Lab és az AVL elkészítette annak a biztonsági egységnek (Secure Communication Unit - SCU) a prototípusát, amely lehetővé teszi a zavarmentes kommunikációt az autó alkatrészei valamint az autóval összekapcsolt infrastruktúra között.