A fanyalgás legalább annyira formálja az MI jövőjét, mint maga a technológia
A mesterséges intelligencia jövőjéről alkotott várakozásokat nem kizárólag a technológia tényleges fejlettsége alakítja, hanem az is, hogy a média mennyire optimistán vagy pesszimistán viszonyul hozzá – derül ki a Corvinus Egyetem friss kutatásából.

 

A sajtóban megjelenő narratívák és a mesterséges intelligencia (MI) jövőjéről alkotott elképzelések egymásra hatását vizsgálta a Budapesti Corvinus Egyetem kutatócsoportja. Az eredményeket összegző tanulmány vezető szerzője Vicsek Lilla egyetemi tanár, a cikk a Global Media and Communication című nemzetközi tudományos folyóiratban jelent meg idén januárban.

A kutatás szerint az új technológiák fejlődését gyakran túlzott várakozásokkal kísért időszakok, úgynevezett hájp fázisok jellemzik, amelyeket csalódási periódusok követnek a médiában is. Ezeket a hullámzó szakaszokat a szakirodalom gyakran „technológiai tavaszként” és „technológiai télként” írja le.

„Sokan úgy érzékelik, mintha a ChatGPT egyik napról a másikra jelent volna meg, pedig valójában egy olyan időszakban robbant be, amikor az MI iránti médiafigyelem ismét felfelé ívelt” – mondta Vicsek. Hozzátette, hogy a generatív MI technológiai szempontból már jóval 2022 előtt is fejlett volt, a sajtó azonban csak korlátozottan foglalkozott vele.

Ha csak iparági szereplő szólal meg, optimistább a hangvétel

A tanulmány részeként a kutatók három vezető amerikai napilap – a The Wall Street Journal, a The Washington Post és a The New York Times – mesterséges intelligenciával kapcsolatos cikkeit elemezték a generatív MI áttörése előtti évből. A sajtómegjelenések többségében visszafogott, gyakran szkeptikus hangnem dominált, amely az MI korlátait és elmaradt ígéreteit hangsúlyozta. A vizsgált cikkekben ritkán esett szó munkahelyek megszűnéséről vagy olyan fogalmakról, mint a szuperintelligencia vagy az általános mesterséges intelligencia. Ezek a kifejezések többnyire irreális vagy túlzó jövőképként jelentek meg, nem pedig közeli lehetőségként.

 

Az új technológiák fejlődését gyakran túlzott várakozásokkal kísért időszakok, úgynevezett hájp fázisok jellemzik

 

Az elemzett lapok közül a New York Times mutatta a legerősebb kritikai szemléletet, míg más orgánumok eltérő mértékben vontak be független vagy kritikus forrásokat. A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy ha egy cikkben csak olyan szereplő szólal meg, aki a saját termékéről beszél, és más nem jutott szóhoz, akkor a szöveg hangvétele halmozottabban pozitívabb volt az MI-vel kapcsolatban.

„Fontos felismerni a médiában megjelenő túlzó technológiai ígéreteket, hiszen az MI jövőjéről szóló jóslatokat gyakran azok fogalmazzák meg, akiknek közvetlen érdeke fűződik a technológia sikeréhez A kiegyensúlyozott médiaképhez elengedhetetlen a sokszínű forrásokra építő újságírás, amelyben üzleti és technológiai szereplők mellett civil szervezetek, döntéshozók és kritikus kutatók is megszólalnak. A mesterséges intelligencia jövője nem pusztán technológiai kérdés, hanem társadalmi és médiabeli értelmezés eredménye is” – hangsúlyozza Vicsek Lilla.

A technológiával kapcsolatos kollektív elfogultságok természetével azért érdemes tisztában lenni, mert jelentős hatással vannak a befektetési döntésekre, a szabályozási környezetre és a politikai irányokra. Ebben a folyamatban a sajtónak kulcsszerepe van, különösen a nagy presztízsű lapoknak, amelyek a döntéshozók gondolkodását is formálhatják.

 

| Illusztrációk: Adobe Stock

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.