A hazai szállítmányozásban is kopogtat az e-mobilitás
Hazánkban az e-mobilitás a többség számára a személygépjárművek elektrifikációját jelenti, pedig a szállítmányozás területén is jelentős potenciál rejlik benne.

 

Hazánkban az e-mobilitás a többség számára a személygépjárművek elektrifikációját jelenti, pedig a szállítmányozás területén is jelentős potenciál rejlik benne. Nem véletlen, hogy a nemzetközi szakkiállításokon egyre-másra mutatkoznak be a nagy gyártók e-kamionjai és e-furgonjai, Magyarországon viszont ezen a területen a piaci szerepek éppen csak kialakulóban vannak. Egy most publikált, 150 céget felölelő kutatásból kiderül, hogy a hazai iparági szereplők maguk is úgy vélik, hogy az árufuvarozás zöldítése megkerülhetetlen, és ötéves távlatban növekedni fog az e-járművek aránya a magyar logisztikában.

A részt vevő vállalatok emellett elkötelezettnek mondták magukat a fenntartható működés iránt: közülük minden második szabályozza is a szén-dioxid-kibocsátást, és többen alkalmaznak naperőművet a megújulóenergia-termeléshez. Azonban kevés információval és az átállást levezénylő emberierőforrás-hiánnyal rendelkeznek, így sokaknak jelen pillanatban csak pluszfeladatot jelentene a váltás, melynek gazdasági oldalról is meg kell térülnie.

„Bár már vannak zöldkiszállítást vállaló logisztikai cégek, az érintett vállalatok zöme még kivár e fejlesztéssel. A következő néhány évben szinte biztosan nagy változásokat láthatunk majd, egyre több e-furgon fog megjelenni a városi áruszállítás terén. Ehhez a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, annak hatékony üzemeltetésére, valamint kiszolgáló megoldásokra lesz nagyon hamar szüksége a vállalatoknak” – foglalta össze a kutatás fő tanulságait a felmérést végző Siemens Zrt. Smart Infrastructure üzletágának vezetője, Balasa Levente.

Állami támogatás adhat lendületet

A felmérésben részt vevő vállalatok közel tizede használ elektromos járműveket, ezek is főként a céges személyautó-állományban, az ügyintézőflottában vagy a telepen belüli árumozgatásban vannak jelen. A várható növekedést ugyanakkor jól jelzi, hogy a vállalatok 20 százalékának vannak az e-mobilitást érintő, határozott fejlesztési elképzelései, és közülük minden második cég már három éven belül tervezi a megvalósítást. Erősíthetik az e-mobilitási fejlesztési terveket az állami támogatások. Azon vállalatok fele, akiknél az átállásnak pénzügyi akadályai vannak, azt nyilatkozták, hogy megfelelő támogatás elnyerése esetén megfontolnák a fejlesztést. Ennek nagyságát a rendszerkiépítési költség kétharmadában jelölték meg a válaszadók.

 

E-kamion töltése

 

A fenntarthatósági vállalások mellett szintén motiválhatja a fejlesztésre a vállalatokat, hogy többen is arról számoltak be, hogy a naperőműveik által termelt és a közcélú hálózatra vissza nem tölthető villamos energiát nem tudják teljes mértékben kihasználni. Az e-töltőinfrastruktúra ebben jelenthetne előrelépést, különösen olyan technológiával párosítva, mint a mikrogrid. A kutatás rámutatott, hogy az elektrifikáció elsődleges fókusza nem a hosszú távú, nehéz tömegű áruszállítás lesz. Jelenleg ugyanis a városi, tehát a gyakori megállást és újra elindulást igénylő, rövid távú szállítmányozásban a kifizetődőbb az e-haszonjárművek használata. Ráadásul a városok légszennyezettségét, zajterhelését is e szegmens karbonmentesítése javítaná.

Mi az, ami visszatart?

Legnagyobb visszatartó erőnek a megkérdezettek túlnyomó többsége a magas beruházási költségeket tartotta, amelyeket jellemzően nem tudnak beépíteni a szolgáltatásaik árazásába. Többnyire csak a multinacionális ügyfelekkel rendelkező cégeknél merül fel, hogy a partnerek akár többletköltséget is vállalnak, vállalnának a környezetkímélőbb fuvarozás érdekében, hiába elkötelezettek a hazai megrendelők a fenntarthatóság mellett. Szintén elriaszthatják a vállalatokat a töltőinfrastruktúra-telepítés és -üzemeltetés technikai kihívásai, az üzemeltetési költségek alakulása. A megtérülési idő is kiemelten fontos a cégek döntéshozói számára.

A nyugat-európai piac gyors ütemű növekedése ezekre a kérdésekre is választ adhat, hiszen létezik és fejlesztik az e-kamion-töltési infrastruktúrát, terjednek a nagyteljesítményű töltők, egyre több logisztikai vállalat vet be e-haszonjárműveket, Ausztriában pedig már a nyilvánosság számára is elérhető az e-kamionok töltésére is alkalmas töltőpont. A kutatást a Trend International Market Research Kft. végezte a Siemens Zrt. megbízásából 2024. augusztusában, mélyinterjúk és telefonos kérdőíves megkérdezés mellett, a hazai szállítmányozó cégek e-mobilitásban érintett döntéshozóinak bevonásával.

 

| Fotók: Siemens

Térbeli számítástechnika – híd a digitális és fizikai világ között
Ahogy egyre összetettebbé és szövevényesebbé válik a vállalati informatika világa, ezzel párhuzamosan nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) szerepe az üzleti innovációban. Ez a technológia zökkenőmentes és tökéletes összeköttetés teremt a fizikai és digitális világ között.
Új megoldás teszi hatékonyabbá a kritikus infrastruktúrák védelmét
Egyszerű és biztonságos hozzáférést biztosít a távoli terminál egységekhez (RTU) a Schneider Electric új megoldása, tovább erősítve ezáltal az olyan kritikus infrastruktúrák, mint a víz-, olaj- és gázvezetékek védelmét.
A megbízható adatoktól az egész életen át tartó hozzáadott értékig
A digitális ikrektől a kapcsolási rajzokig, a tervezőeszközöktől a maximális energiamegtakarításig – a Festo holisztikusan, az értékteremtési folyamat minden fázisában támogatja ügyfeleit. Ez kiterjed a körforgásos gazdaságra és a termékek szénlábnyomára, de az egész életen át tartó tanulásra is, digitális képzési eszközökkel mind a gyakornokok, mind az állandó alkalmazottak számára.
Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől
Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.