A hazai vállalkozásoknak is lépést kell tartaniuk a diszruptív technológiák alkalmazásával
Jelentős részben az új technológiák – így például a mesterséges intelligencia, a big data és a felhőszolgáltatások –   adaptálása, illetve a fenntarthatósági törekvések nyomán már néhány éven belül strukturális átalakulások várhatók a munkaerőpiacon.

 

A Világgazdasági Fórum Future of Jobs Report című kutatásából kiderül, hogy  a technológiai fejlődés az új és diszruptív technológiák fokozott alkalmazása és a digitális hozzáférés növekedése várhatóan a megkérdezett vállalatok több mint felénél a munkahelyek növekedését fogja elősegíteni, ezzel szemben a vállalatok egyötödénél átalakulhatnak a munkakörök ennek hatására. A várható munkaerőpiaci hatások régiónként és szektoronként is eltérőek, de például az e-kereskedelmi, digitális marketing és digitális transzformációs szakemberek körében 25-35 százalékkal nőhet az állások száma a következő öt évben. Ezzel párhuzamosan viszont pénztárosi, titkárnői,  könyvelési és bérszámfejtési ügyintézői állásból várhatóan ugyanennyivel kevesebbre lesz szükség 2027-re.

A tanulmány megállapításai szerint a különböző technológiák munkahelyekre gyakorolt hatása a következő öt évben optimális esetben nettó pozitív lehet a Világgazdasági Fórum kutatásában megkérdezett vállalatok várakozásai alapján. Az új munkahelyek legnagyobb hányada a big data elemzési, az éghajlatváltozással és a környezetgazdálkodással kapcsolatos technológiák, valamint a titkosítási és kiberbiztonsági területeken jön majd létre a megkérdezett cégek várakozásai szerint, ezek egyedül a robotika területén számítanak munkahelyeket közvetlenül csökkentő hatással.

Fókuszban az analitikus és kreatív gondolkodás

Ugyanakkor ahhoz, hogy valamilyen új pozícióban folytathassa munkáját, tízből hat munkavállalónak átképzésre lesz szüksége még 2027 előtt. Az egyik legfontosabb készség a jövőben az analitikus gondolkodás elsajátítása, a második legfontosabb a kreatív gondolkodás előmozdítása, illetve a mesterséges intelligencia és a big data megoldások használata lesz. A vállalatok kétharmada arra számít, hogy a képzésekkel kapcsolatos befektetései akár egyetlen éven belül megtérülhetnek például a munkavállalói szerepek közötti átjárhatóság, a megnövekedett munkatársi elégedettség, vagy a termelékenység javulása által.

 

A vállalatok kétharmada arra számít, hogy a képzésekkel kapcsolatos befektetései akár egyetlen éven belül megtérülhetnek

 

A cégektől kapott válaszok alapján napjainkban az üzleti feladatok mintegy 34 százalékát gépek vagy algoritmusok, 66 százalékát pedig továbbra is emberek végzik. 2027-re a várakozások szerint már 47 százalékra emelkedik majd az automatizáció részesedése ebben a szegmensben főként a generatív MI és a nagy nyelvi modellek szélesebb körű elterjedésével.

Bár a Világgazdasági Fórum felmérésének eredményei optimisták, a fenti megállapításokból jól látszik, hogy a hazai vállalkozásoknak is lépést kell tartaniuk az MI és más diszruptív technológiák alkalmazásával, így a Digitális Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint elkerülhetetlen a jelen munkavállalóinak képzése ahhoz, hogy Magyarország ne kerüljön behozhatatlan lemaradásba.

“Ezeket a lépéseket most meg kell tennünk, különben nem tudunk élni a fejlett technológiák nyújtotta hatékonyságnövelési lehetőségekkel. Az, hogy a munkavállalók megfelelő készségekkel rendelkezzenek, a kormányzatnak, a munkaadóknak, a munkavállalóknak közös érdeke, és mindenkinek van felelőssége is abban, hogy ezen a téren előrelépés történjen. A munkahelyek elvesztésével való riogatást, amellyel az MI kapcsán gyakran lehet találkozni, nem tartjuk sem szerencsésnek, sem ösztönzőnek ebben a folyamatban, azon vagyunk, hogy arra hívjuk fel az emberek figyelmét, hogy más típusú munkavégzésre kell felkészülniük, más készségeket kell elsajátítaniuk a jövő munkahelyén való helytálláshoz” – kommentálta a Világgazdasági Fórum kutatási eredményeinek hazai vonatkozásait Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára.

 

| Forrás: IVSZ

| Képek: Adobe Stock

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.