A jövő gyárait formálja a Siemens és az NVIDIA együttműködése
Az ipari mesterséges intelligencia (AI) kilépett a kísérleti fázisból, és mára meghatározó erővé vált a gyártásban, az infrastruktúrában és az ellátási láncokban.

 

Ezt az üzenetet hozta el a Siemens a CES 2026 technológiai kiállításra, ahol több fejlesztést mutatott be az ipar működésének támogatására, a tervezéstől az üzemeltetésig. A Siemens legfontosabb bejelentése az NVIDIA-val való stratégiai együttműködés bővítése volt. A két cég közösen fejleszti az ún. Industrial AI Operating Systemet, amely mesterséges intelligenciával támogatja az ipari folyamatokat. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a gyárak és üzemek digitális ikrei ne csupán szimulálják a működést, hanem valós időben segítsék a döntéshozatalt és az optimalizálást. A tervek szerint a világ első teljesen AI-vezérelt, adaptív gyártóüzeme már 2026-ban elindul a Siemens németországi, erlangeni elektronikai gyárában.

 

Roland Busch, a Siemens AG elnök-vezérigazgatója és Jensen Huang, az NVIDIA alapítója és vezérigazgatója. Forrás: Siemens

 

Digital Twin Composer: Virtuális tesztelés, valós eredmények

A kiállításon debütált a Digital Twin Composer is, amely 2026 közepétől lesz elérhető a Siemens Xcelerator platformon. Az új szoftver a digitális ikreket, a valós idejű üzemi adatokat és a fejlett szimulációkat kapcsolja össze, lehetővé téve, hogy a vállalatok a fizikai beavatkozások előtt, virtuálisan teszteljék a fejlesztéseket. Ennek kézzelfogható eredményeiről a PepsiCo amerikai üzemei tanúskodnak: a digitális ikrek alkalmazásával 20 százalékkal nőtt az áteresztőképesség, miközben a beruházási költségek 10–15 százalékkal csökkentek.

Meta Ray-Ban okosszemüveg: AI a gyári dolgozók látóterében

A CES 2026-on az is kiderült, hogyan lehet „divatosabb” az ipari AI. A Siemens a Metával való együttműködése révén a Meta Ray-Ban okosszemüvegeket is be kívánja vetni a gyári dolgozók hatékonyságának növelésére. A felhasználók így közvetlenül a látóterükbe vagy a fülükbe kaphatnak információkat. Ez a kéz nélküli, valós idejű útmutatás, biztonsági információk és visszajelzések révén segíti a dolgozókat, hogy hatékonyan és magabiztosan oldják meg a problémákat. Az okosszemüveg már „ért” németül is, ami kulcsfontosságú az európai piacokon, hiszen így még szélesebb körben alkalmazhatóvá válnak a Siemens ipari AI megoldásai.

 

A Siemens Digital Twin Composer alkalmazása. Forrás: Siemens

 

Nem funkció, hanem technológiai erő

A Siemens emellett kilenc új, mesterséges intelligenciával működő „ipari másodpilótát” is bemutatott. Ezek a megoldások a tervezéstől a gyártáson át az üzemeltetésig támogatják a mérnökök és az operátorok munkáját, csökkentve a hibák számát, gyorsítva a piacra lépést és növelve a gyártási hatékonyságot minden vállalatméret számára. Roland Busch, a Siemens AG elnök-vezérigazgatója kiemelte: az ipari mesterséges intelligencia ma már nem egy új funkció, hanem olyan technológiai erő, amely a következő évtizedek iparát formálja. A Siemens célja, hogy az AI mérhető üzleti és működési előnyöket hozzon a vállalatok számára világszerte.

 

| Illusztráció: Siemens

A kiválóság keresése minden nanométerben
A Spanyol Metrológiai Központ (Centro Español de Metrología - CEM) nemrégiben az első európai ügyfél lett, ahol Mitutoyo LEGEX TAKUMI gépet telepítettek. Ezzel Spanyolországot a koordináta-méréstechnika európai élvonalába repítette.
Friss kutatás vizsgálta az MI hatását az európai villamosenergia-igényre
A villamosenergia-infrastruktúra összehangolt fejlesztése, intelligens megoldások bevezetése az áram felhasználásának optimalizálására – többek között ezek a lépések szükségesek ahhoz, hogy Európa elkerüljön egy komolyabb, a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazások fokozott áramigénye miatti energiaválságot.
Új fejezet a magyar űrkutatásban
Új korszak kezdődik a hazai űrkutatásban: 2026. február 10-én, hagyományteremtő jelleggel debütál a Space Summit 2026 űrkutatási konferencia, amely kiemelt szakmai fórumot biztosít a HUN-REN Űrkutatási Program jövőbeli irányainak kialakításához.
Tökéletes lapkák kisebb gépekhez és alacsonyabb forgácsolási mélységekhez
A Seco Double Turbo 11 marólapka a váltólapkás marási technológia újabb mérföldköve, amelyet kifejezetten kisebb gépekhez és alacsony forgácsolási mélységekhez terveztek.
Karrierépítésben segít az energiaszolgáltató
A fiatalok pályaorientációját, a szak- és mérnöki képzésen át a karrierépítésig segíti az E.ON Műszaki Akadémia. A végzett fiatalok 60 százaléka a vállalatcsoportnál kezdi karrierjét, közülük mára már többen vezetői pozícióban dolgoznak.