A kínai autóipar gyártástechnológiában sem marad el európai és amerikai versenytársaitól
A kínai autóipar fejlődése korai szakaszában nem szívesen engedett betekintést a kulisszák mögé. Mostanra azonban nemcsak technológia dolgában érte utol (sőt, bizonyos területeken maga mögé is utasította) a hagyományos nyugati autógyártókat, de az üzleti kultúra és a kommunikáció terén is ráéreztek az új fogyasztói igényekre.

 

Ennek legújabb és legjobb példája, hogy a Chery (teljes nevén Chery Automobile Co. Ltd.) megnyitotta ultramodern fejlesztő- és gyártóközpontját a külvilág számára, és elárultak néhány fontos sarokszámot – olyan adatokat, amelyek hallatán jó néhány hagyományos autóipari szereplőt elfoghat az irigység. Rögtön kezdetnek sokat sejtet az Intelligens online hálózatba kapcsolt megagyár: egy 830 ezer négyzetméteres telken elterülő, mintegy 550 ezer négyzetméter hasznos alapterületű épületkomplexum, amely présüzemet, hegesztőműhelyt, fényezőkamrát, összeszerelő üzemet, moduláris üzemet, motor- és sebességváltó üzemet, valamint ezek szükséges támogató létesítményeit vonultatja fel. Egy teljes egészében önfenntartó, világszínvonalú üzemről van tehát szó, ahol helyben készülnek azok az alkatrészek és fődarabok, amelyekből aztán a kész autókat összeszerelik.

 

Futurisztikus környezetben készülnek Chery modelljei

 

A Megafactory-t eleve úgy tervezték, hogy párhuzamosan tudjon gyártani klasszikus belső égésű motorokkal szerelt járműveket és „új energiájú”, azaz hibrid és tisztán elektromos típusokat. Ez kulcsfontosságú a rugalmas gyártástervezés szempontjából, hiszen a 300 ezer darabos éves járműkapacitást így lehet a leghatékonyabban, az aktuális piaci igényekhez viszonylag gyorsan igazodva beosztani. A gyár a kész járműveken kívül további 200 ezer autóra elegendő alkatrészt állít elő; ezeket másutt szerelik össze. Jelenleg tíz különböző, új generációs platformokra épülő termék készül az üzemben, amelyet percenként hagy el egy vadonatúj autó.

A mennyiség azonban nem minden: a környezetbarát megoldásokat és intelligens gyártástechnológiát alkalmazó üzemben számos folyamat olyan minőségben zajlik, amelyek közül jó néhány a világ legmodernebb autóipari létesítményei közé emeli a Chery gyárát. Ilyen például a mesterséges intelligenciával (MI) vezérelt és felügyelt hegesztőüzem, ahol több mint háromszáz robot végzi kiszámítható tempóban a feladatokat. A mérések helyenként 100%-ban felhő alapú vezérléssel mennek végbe, ahogy az automatizálás fokát is online, digitális vezérlés határozza meg. Az összeszerelő üzemben modulárisan csoportosítva zajlanak a rövid, ezért koncentrált folyamatok; a fejlett MI által irányított munka révén akár a teljes összeszerelési folyamat automatizálható, beleértve a részegységek logisztikai kezelését, valamint az intelligens, hálózatba kapcsolt terméktesztelést.

 

 

Külön említést érdemel a felületi egyenetlenségeket ellenőrző robot, amely az iparágban gyakorlatilag példa nélkül álló, 0,1 milliméteres pontossággal azonosítja az esetleges eltéréseket. Az egész folyamat automatizált, áttekinthető és digitalizált, ami rendkívül hatékonnyá teszi – ez pedig minimális energiafogyasztást, fenntartható üzemeltetést, sőt: a zéró károsanyag-kibocsátású, zöld gyártás lehetőségét jelenti.

A gyártást megelőző folyamatok terén is világszínvonalat képvisel a Chery. Az autógyártó az ázsiai térség legnagyobb NVH-laboratóriumával rendelkezik. A nem kívánatos zajokat, rezgéseket és egyenetlen viselkedést az egyes alrendszerek tekintetében, valamint a kész jármű egészére vonatkozóan egyaránt mérő és parametrizáló laboratórium kulcsfontosságú a kiváló minőségű autók tervezése és gyártása szempontjából. Kézzel fogható példája ennek a Chery-motorok rendkívül alacsony, akár 34 dBA zajszintű alapjárata, amely a könyvtárak mély, meghitt csendjét biztosítja az utastérben.

 

 

A Chery természetesen azzal is tisztában van, hogy a gyártási folyamatokat ugyanúgy szüntelenül fejleszteni és megújítani szükséges, mint magukat az autókat. Az erre a célra elkülönített erőforrások lehetővé teszik, hogy a Chery megagyára hosszú távon megőrizze helyzeti előnyét a térségben, ami pedig a nemzetközi versenytársakkal egyre több téren versenyképes termékek garanciája.

 

 
A nemzetközi autóipari trendekre rácáfolva, kiugróan jó értékesítési eredményeket ért el az év első négy hónapjában az 1977-ben alapított Chery Holdings Group. A legnagyobb kínai autóexportőr éves összevetésben több mint felével növelte értékesítését. Az idei év első négy hónapjában 711 ezer autót adott el a vállalat, ez 55,7 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A társaság még ennél is látványosabb fejlődést ért el az elektromos és a plug-in hibrid járművek esetében. Ezekből a január-április közötti időszakban 93 ezret adtak el, ez éves összevetésben 137 százalékos fejlődést jelent. A társaság Omoda 5 modellje szeptembertől Magyarországon is elérhető lesz, novemberben pedig várhatóan az autó elektromos verziója is megérkezik hozzánk!
 

 

Önvezető autók utasainak reakcióit vizsgálták a kutatók
Váratlan helyzetekben vizsgálták az önvezető autók utasainak reakcióit a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói együttműködve a HUN-REN és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakembereivel. Az eredményeikről a Nature-ben megjelent cikkükben számoltak be.
Ami jól működik, azon ne változtass! De azért fejleszteni érdemes…
Szabványosít és digitalizál a TRUMPF a karbantartás terén, ami a hibaelhárítás egyre javuló eredményeiben fizetődik ki.
Hogyan gondolkodik a generatív MI? Szegedi kutatók keresik a választ a chatbotok titkaira
A mesterséges intelligencia (MI) egyre több feladatban segít minket a mindennapokban, de mi történik egy chatbot „fejében”, amikor választ ad egy kérdésre vagy értelmez egy utasítást?
Ízletes garnéla az osztrák Alpokból
A hegyekből az asztalra: a zenon megteremti a fenntartható garnélatelepek feltételeit. A White Panther az óceánoktól távol tenyészti a garnélákat az osztrák Alpok közepén. A cég fenntartható gyártási módszereket alkalmaz.
Tűzoltás helyett stratégia
Prediktív karbantartási rendszert vezetett be a kulcsfontosságú megmunkálógépére a maklári Bosch gyár. Az üzemeltetők és karbantartók sok üzemben még ma is nagyrészt rutinból végzik a karbantartást, ha éppen nem tüzet oltanak.