Ahol a tervek készülnek és meg is valósulnak
Kapacitásbővítési kihívásokra az érdi GIA Form Kft. több megoldást is talált: a technológiai fejlesztés mellett egy innovatív szolgáltatást vezettek be a gyártóiparba, a teljeskörű projektmenedzsmentet.

 

A Magyarországon egyedülálló design gyárral rendelkező GIA Form Kft. 2017-ben először állít ki önállóan a Mach-Tech és Ipar Napjai szakkiállításon, a korábbi években a Kereskedelmi és Iparkamara partnereként közösen jelentek meg a rendezvényen. Az idei év azonban más miatt is különleges a szerszámgyártó, fröccsöntő cég életében: befejeződik az a többéves fejlesztési folyamat, melyet még a 2014-es évben terveztek el, amikor az új csarnokba költöztek, hogy megduplázzák a termelési kapacitásukat, köszönhetően a géppark fejlesztésnek.

2016-ban a hat darab Engel e-pic okos kis robot beszerzésével teljesítették az ipari automatizálás felé vezető út első szakaszát, idén ezt a csapatot bővítik két 160 tonnás Engel fröccsöntőgéppel és az ehhez tartozó két Viper12-es robottal, ami így együttesen egy komplett gyártócellát alkot. A további kapacitásbővítés technológiai fejlesztéssel jöhet létre, ezért kettő régebbi, 10 éves CNC megmunkáló központot lecserélnek újakra, valamint egy harmadikkal bővítik: egy 1000x500 milliméteres szerszámlap- és egy szerszámbetét marógéppel valamint egy 30000/perc fordulatszámú elektróda marógéppel.

 

 

A technológiai fejlesztésen túl úgy lehet a teljesítményt, a kapacitást bővíteni, ha rövidebbek a gyártási folyamatok, ez pedig akkor tud optimálisan megvalósulni, ha egy kézben van a teljes gyártási folyamat a tervezéstől, az analízistől kezdve a szerszámgyártáson és fröccsöntésen át a logisztikáig. A GIA Form Kft. ezért hozta létre azt az innovatív szolgáltatást, amit teljeskörű projektmenedzsmentként határoz meg. Tapasztalja meg ön is a termékfejlesztés biztonságos, gyors és költséghatékony módját és találkozzon a GIA Form vezetésével a Mach-Tech szakkiállítás ideje alatt!

További információk: www.giaform.hu | G pavilon 405D1

A nyár rejtett adója a vállalkozásoknál
Szakértői becslések szerint a hazai közép- és nagyvállalatok éves nyereségének akár néhány százaléka is eléghet a július-augusztusi időszakban. A veszteséget azonban nem maguk a nyári leállások okozzák, hanem egy új jelenség: a hibrid munkavégzés és a tisztázatlan helyettesítések találkozásából született információs káosz.
Svájci befektetővel nyit Nyugat-Európa felé a magyar gépipari cég
Tulajdonosi és vezetési struktúrájának átalakításával lépett új növekedési szakaszba a Savaria Ipartechnika Kft. Az Ipar 4.0 elvárásainak idehaza az elsők közt eleget tevő gyártóvállalat tulajdonosi háttere svájci kötődésű intézményi befektetőkkel erősödött meg.
Kapcsolóberendezések újracsomagolva
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
A rugalmatlanság drága dolog: 20 milliárd forintot égetett el idén a villamosenergia-piac
A negatív áramár nem a bőség, hanem a rugalmatlanság tünete. Idén eddig nagyságrendileg 43 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) a negatív árú órákban realizált piaci veszteség. Cikkünkben a Green Cloud szakértői elemzik a kialakult helyzetet.