AI ügynökökkel indul az energiamenedzsment új korszaka
Forradalmi változásokat eredményez az energiamenedzsment, illetve a fenntarthatósági törekvések területén a Schneider Electric által elindított többéves, az ügynöki mesterséges intelligencia (Agentic AI) alkalmazását a középpontba helyező program.

 

A kezdeményezés eredményeként olyan digitális munkatársakat kapnak a vállalat ügyfelei, akik számos időigényes feladatot elvégeznek majd helyettük, hogy ők a stratégiai jelentőségű kezdeményezésekre és az innovációra fókuszálhassanak. Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat programja középpontjában egy viszonylag új mesterséges intelligencia (MI) technológia, az ügynöki MI (Agentic AI) áll.

Ezeket az újfajta szoftvereket úgy fejlesztik, hogy önállóan vagy az ügyfelekkel és tanácsadókkal együttműködve előre jelezzék az igényeket és valós időben alkalmazkodjanak a komplex környezethez, új korszakot nyitva a fenntarthatósági törekvések egyszerűsítésében és automatizálásában. Míg a hagyományos szoftverek a feladatok elvégzését segítő eszközökként funkcionálnak, a beágyazott mesterséges intelligencia ügynökök képes maguk elvégezni a munkát, ezáltal a rájuk épülő ökoszisztéma létrehozása valódi paradigmaváltást jelent.

Újradefiniált fenntarthatósági törekvések

A Schneider Electric következő generációs, ügynöki MI-n alapuló ökoszisztémája újradefiniálja az energiamenedzsmentet és a fenntarthatósági törekvések támogatását, mivel egyszerre szolgál parancsnoki központként és koordinációs rétegként a stratégiaalkotáshoz és döntéshozáshoz. A mesterséges intelligencia ügynökök szakemberekkel és vállalati rendszerekkel zökkenőmentesen együttműködő adaptív munkafolyamatokba történő beágyazásával az eddig elkülönülve megvalósuló fenntarthatósági erőfeszítések egy egységes, intelligens rendszerré állnak össze, amely képes folyamatosan optimalizálni az eredményeket és támogatni a célok elérését.

„A mi víziónk az együttműködő intelligencia  az ügynöki MI, ami a szakemberek mellett valódi digitális munkatársként dolgozik. Ez a technológia lehetővé teszi az összetett adatelemzés és feladatok automatizálását, így ügyfeleink a nagyobb jelentőségű stratégiai kezdeményezésekre és innovációkra összpontosíthassanak. Ez alapvető változást jelent, aminek köszönhetően a szervezetek felgyorsíthatják az energiafelhasználás és a dekarbonizáció kapcsán megfogalmazott céljaik elérését” – mutatott rá Steve Wilhite, a Schneider Electric „Sustainability Business” üzletágának elnöke.

A Schneider Electric Julien Picaud-t a „Product Management” részleg vezetőjét nevezte ki az új kezdeményezés élére. Julien Picaud stratégiai szintű vezetői és termékmenedzsment háttérrel érkezik a vállalathoz, és a digitális innovációra és az MI-központú kezdeményezésekre összpontosít, amelyek fokozzák az üzleti teljesítményt és az intelligens erőforrás- és kibocsátás-kezelést. A szakember irányítja majd azt a programot, amelynek keretében újragondolják a vállalat meglévő szoftverplatformjainak alapvető funkcióit és integrálják az EcoAct közelmúltban történt felvásárlása révén szerzett új kompetenciákat.

Modern felhasználói élmény

A Schneider Electric a világ elsőszámú szolgáltatója az energetikai átálláshoz szükséges megoldások területén. Világszerte többezer nemzetközi nagyvállalatot segített és támogat napjainkban is energiával és fenntarthatósággal kapcsolatos céljaik elérésében. Az új ökoszisztéma alapját ez a piacvezető szakértelem képezi majd, létrehozásával pedig megnyílik a cég ügyfelei számára a lehetőség, hogy kihasználják a Schneider Electric által kínált széleskörű előnyöket, egyesítve az ember és a mesterséges intelligencia legjobb képességeit.

 

Az eddig elkülönülve megvalósuló fenntarthatósági erőfeszítések egy egységes, intelligens rendszerré állnak össze

 

„Az olyan speciális területeken, mint az energia és a fenntarthatóság, az ügynöki MI csak annyira tud hatékony lenni, amennyire átfogó a tervezése során felhasznált szakértelem. A Schneider Electric több évtizedes tapasztalattal és széleskörű tudással rendelkező szakértői csapatával olyan ügynöki MI rendszert hoz létre, amely új mércét állít fel a fenntarthatósági menedzsmentben - felkészítve a szervezeteket az egyre összetettebb kihívások megválaszolására. Ez a következő generációs ügynöki MI az információkezelést a jövő cselekvőképes rendszereivé alakítja át” – mondta el Amy Cravens, az IDC „Sustainability and ESG Software” részlegének kutatási igazgatója.

„Tisztában vagyunk a mesterséges intelligencia energiaintenzitásával, ezért elkötelezettek vagyunk amellett, hogy ezt a beruházást a számítási hatékonyságra és a felelős erőforrás-felhasználásra összpontosítva valósítsuk meg. A takarékos MI alapelvhez ragaszkodva olyan rendszereket tervezünk, amelyek minimális erőforrás-fogyasztás mellett maximális intelligenciát biztosítanak. Ez azt jelenti, hogy az egyszerűbb modellek, a hatékony algoritmusok és az optimalizált infrastruktúra segítségével csökkentjük az energiafelhasználást, a kibocsátást és a költségeket anélkül, hogy a teljesítmény kapcsán kompromisszumot kötnénk" – jelentette ki Dan Whitsell, a Schneider Electric „Sustainability Business” üzletágának technológiai igazgatója és szoftverfejlesztési vezetője.

 

| Illusztrációk: Adobe Stock

Áprilisban ismét fókuszban a logisztikai szektor
2026-ban, az elmúlt évek hagyományát folytatva, ismét megrendezik a Logisztika Napját, amelyre idén április 16-án kerül sor. A közel két évtizedes múlttal rendelkező kezdeményezésre hazánkban is komoly figyelem irányul, különösen egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság működését egymást követő logisztikai kihívások is formálják.
Vége az ”AI-rulett korszakának” – célzottabban használják a cégek a mesterséges intelligenciát
Megjelent a KPMG Global Tech Reportja, amelyben 27 országból, 2500 technológiai vezetőt – többek között a Google, az Open AI és a Microsoft 365 Copilot szakembereit – kérdezték meg arról, hogy a mesterséges intelligencia bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatban milyen tapasztalataik és észrevételeik vannak.
Rugalmas vezetés a digitális munkaerő világában
A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken.
A kkv-k már használják az AI-t – de nem jól
A hazai vállalkozások 73%-a már használ mesterséges intelligenciát valamilyen formában, de csupán minden negyediknél vannak szabályozott keretek az alkalmazására.
Ransomware-felmérés: hamis biztonságérzet, kevesen tudják visszaszerezni az adataikat
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.