Alapjaiban alakul át a magyar munkaerőpiac szerkezete
A hazai munkaerőpiac közelít a teljes foglalkoztatottsághoz, mely a következő években számos további kihívás elé állítja a gazdaságot. A globális trendek, a digitális átmenet és az új technológiák pedig alapvetően formálják át a munka világát.

 

Az automatizáció, a mesterséges intelligencia (AI) és a digitális megoldások egyre inkább átalakítják a munkahelyeket és a munkavégzés módját. A külföldi munkavállalók szabályozott keretek között történő alkalmazása pedig lehetővé teszi a vállalatok számára a globális munkaerőpiac lehetőségeinek kihasználását – vázolta fel a jövő munkaerőpiaci kihívásait és lehetőségeit Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője.

A legnagyobb európai munkaadói szövetség, a BusinessEurope előrejelzése alapján 35 millió főt veszít majd el a munkaképes korú lakosságából az európai munkaerőpiac 2050-ig. „Több, a közelmúltban készült munkaerőpiaci felmérésből is kiderült: a magyar munkaadók közel háromnegyede küzd már jelenleg is munkaerőhiánnyal, vagy szembesül azzal a problémával, hogy nagyon nehezen talál megfelelő munkaerőt. Budapesten, a Nyugat-Dunántúlon és Dél-Dunántúlon a legnagyobb kihívás a munkaerő toborzás jelenleg. A munkát keresők bérigényei sok esetben annak ellenére is magasak, hogy nem rendelkeznek megfelelő tapasztalattal” – hangsúlyozza a szakértő.

 

Az automatizációt a munkaerőhiány egyértelműen felgyorsítja a következő évtizedben | Fotó: Adobe Stock

 

A jelenleg nem dolgozó, de munkaképes fiatalok, nyugdíjasok és kisgyermeket nevelő szülők aktivizálása már most egyre nagyobb figyelmet kap. A leszakadó, inaktív munkaképes társadalmi réteg felzárkóztatása szintén elengedhetetlen. A vendégmunkások behozataláról sem mondhat le Magyarország. Mihályi Magdolna elmondta: a harmadik országbeli munkavállalók integrálása a magyar munkaerőpiacra már bevált gyakorlat, így a munkaerő-kölcsönzők a törvényi szabályozásnak megfelelően a jövőben is hoznak be külföldi munkavállalókat.  A munkaadóknak a generációs kihívásokkal és a „slow life” trend terjedésével is meg kell küzdeniük a következő években.

A munkaerőhiány felgyorsítja az automatizációt Magyarországon is

A mesterséges intelligencia (AI) miközben bizonyos pozíciókat automatizál, új munkaköröket teremt. „Az automatizációt a munkaerőhiány egyértelműen felgyorsítja a következő évtizedben.  A rutinszerű, ismétlődő, monoton feladatokat gépek veszik át. Először az alacsonyabb képzettséget igénylő kékgalléros pozíciók esetében várható, hogy automatizálnak munkaköröket, munkafolyamatokat. A következő 10-15 évben a PwC Magyarország tanulmánya szerint a technológiai változások mintegy 900 ezer munkahelyet érinthetnek majd” – tájékoztat a Jobtain szakértője. Kiemeli: az, hogy elsőként mely területeken jelenik meg leginkább az automatizáció és az milyen hatással lesz a munkaerőpiacra nagyban függ majd attól, hogy mely iparágak lesznek a gazdaság fókuszában, illetve milyen lesz a rendelkezésre álló munkaerő összetétele.

Az oktatás szerepe minden eddiginél jobban felértékelődik

Több területen kihívást jelent, hogy nem olyan munkaerő kerül ki az iskolapadból, amely összhangban van a munkaerőpiac igényeivel. A leszakadó társadalmi csoportok alacsony iskolázottsága szintén probléma és tagjai nehezen integrálhatóak a munkaerőpiacra. Mindezek mellett a digitalizáció egyre hangsúlyosabbá válik így azt is szükséges beépíteni az oktatás minden szintjén, legyen szó szakképzésről, duális képzésről, továbbképzésről.

 

Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője

 

„A következő 10 évben a hangsúlyt a munkáltatók, a döntéshozók és az intézmények együttműködésén alapuló oktatás kell, hogy meghatározza. A megfelelő munkaerő rendelkezésre állása ugyanis az alapja a gazdasági növekedésnek” – hangsúlyozza Mihályi Magdolna. Kiemeli: a nyelvtudás jelentősége szintén tovább nő a következő 10 évben, így a nyelvoktatás területét is kiemelten kell kezelni. Az angol nyelv ismerete már évek óta elengedhetetlen számos iparágban, de más nyelvek is egyre jobban elterjednek a globális gazdasági kapcsolatok erősödésével. A technológiai fejlődés és a digitalizáció, valamint a globális munkaerőpiac pedig megköveteli a nyelvismeretet.

Digitalizáció terén hatalmas lemaradásban vagyunk

A technológiai fejlődés megállíthatatlan, ehhez a munkavállalóknak, a munkáltatóknak, az oktatásnak is alkalmazkodni kell. A digitális eszközpark mérete és színvonala folyamatosan nő, a felhőszolgáltatások egyre nagyobb teret nyernek, az adatátvitel sebessége elképesztően felgyorsul. A Jobtain szakértője elmondta: Magyarország sajnos még az uniós átlag alatt áll ezeken a területeken, különösen a kis- és középvállalkozások vannak lemaradásban. Becslések szerint a magyar munkaerő körülbelül 70%-a kkv-knál dolgozik, így esetükben még sürgetőbb a digitális hátrány ledolgozása.

A munkaerőpiac szerkezete alapjaiban alakul át

A kreativitást, problémamegoldást, emberi közreműködést igénylő munkakörök jelentősége felértékelődik.  2035-re a magyar munkaerőpiacon – összhangban a globális trendekkel - várhatóan több szakma iránt is nő a kereslet. Különösen a technológiai és informatikai, az egészségügyi, oktatási, logisztikai, a környezetvédelmi és fenntarthatósági területeken. Soha nem látott mértékben lesz szükség szoftverfejlesztőkre, kiberbiztonsági szakemberekre, adatkutatókra és elemzőkre, AI mérnökökre. „Az oktatás területét is áthatja a digitalizáció, ehhez kapcsolódóan leginkább tréning szakemberekre és oktatási platform fejlesztőkre lesz igény. Az e-kereskedelem rohamos fejlődése a logisztika területén hív életre újabb pozíciókat. A zöld szemlélet terjedésével energetikai szakértőkre, környezetmérnökökre is nagy lesz a kereslet. Az orvosokra, ápolókra pedig az elöregedő társadalom miatt lesz egyre nagyobb szükség a következő évtizedekben. A jövő munkahelyeinek kihívásaira való felkészüléshez a munkavállalóknak is fejleszteniük kell készségeiket” – összegez Mihályi Magdolna.

 

| Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock

Az autonóm rendszerek hozhatják el a balesetmentes közlekedést?
Ha egy önvezető autó balesetet okoz, ki a felelős: az utas, a gyártó vagy maga az algoritmus? Dr. Herke Csongor és Kis Kornél István, a téma szakértői az önvezető járművek jogi és technológiai kihívásait vizsgálták meg.
Környezetbarát rombolás: új korszak nyílik a zöld építőiparban
Erlangenben a Siemens egy olyan építési projektet indított el, amely nemcsak Németországban, hanem világszerte mérföldkőnek számít: az első ipari léptékű, teljesen elektromos bontás valósult meg kibocsátásmentes módon.
Átalakuló technológia: a GenAI és az együttműködés a siker új kulcsa
A Deloitte friss felmérése, a „Deloitte Tech Exec Survey”, szerint a technológiai vezetők szerepe átalakul, miközben a generatív AI (GenAI) és a funkciók közötti szoros együttműködés kulcsfontosságúvá válik a sikeres üzleti átalakulásokhoz.
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése
Rangos elismerésben részesült a bim.GROUP mérnökeinek tervezése: a kecskeméti Greentech Solar Parking elnyerte a TEKLA BIM Awards „Kis méretű projektek” kategóriájának regionális díját, ezzel kijutottak a nemzetközi döntőbe.
Új magyar applikáció támogatja a munkavállalók mentális jóllétét
A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen miközben az alapvetően meghatározza a szervezet teljesítményét, a munkaerőpiacon mind nagyobb súllyal jelenlévő Z generáció már komoly elvárásokkal fordul a cégek felé ezen a téren is.