Az AI gazdaságélénkítő hatása a 19. századi iparosításhoz mérhető
A PwC legfrissebb kutatása szerint az AI (mesterséges intelligencia) a következő évtizedben évi egy százalékpontot adhat hozzá a gazdaság növekedési üteméhez, ami a világ 19. századi iparosítását jellemző fejlődéshez mérhető.

 

A PwC új kutatása szerint az AI a következő évtizedben akár 15 százalékponttal is növelheti a globális gazdasági teljesítményt. Ez gyakorlatilag egy százalékpontot adna hozzá az éves növekedési ütemhez – ami ahhoz a növekedéshez mérhető, amely a világot a 19. századi iparosítás során jellemezte. A PwC „Value in Motion” című tanulmánya adatvezérelt forgatókönyv-elemzésen alapul, és egyik legfőbb megállapítása az, hogy az AI-ból származó globális növekedési előny nem garantált.

Ugyanis az nem csak a technikai sikerességen, hanem egyéb tényezőkön is múlik, mint például az AI felelősségteljes alkalmazása, vagy a szervezetek iránti és az általános közbizalom. Az alacsonyabb bizalom és együttműködés jellemezte forgatókönyvek az AI gazdaságnövelő hatására tíz éves távlatban csak 8%-ot, a leginkább pesszimista forgatókönyvek pedig mindössze 1%-ot mutatnak ki.

 

Az AI gazdaságélénkítő hatása a technológia felelősségteljes alkalmazásán is múlik

 

  • A mesterséges intelligencia alkalmazása 2035-ig további 15 százalékponttal növelheti a globális GDP-t.
  • Az AI globális növekedést fellendítő hatása nem csak a mesterséges intelligencia képességein múlik, hanem azon is, hogy felelősségteljesen alkalmazzuk-e, és ennek során nő-e iránta a társadalmi bizalom szintje. 
  • Míg az AI gyorsítja a növekedést, az éghajlattal összefüggő fizikai kockázatok 2035-re közel 7%-kal szűkíthetik a globális gazdaságot.
  • Az iparágak a következő évtizedben új módon fognak átalakulni, ami a hagyományos ágazati határvonalakon átívelő új területek kialakulásához vezet.
  • Annak érdekében, hogy támogassa ügyfeleit ebben az új környezetben, a PwC rengeteg olyan innovációt használ, amelyek segítik a szervezeteket a vállalati AI értékének kihasználásában; ezt a megközelítést tükrözi a PwC 14 év után megújuló márkája is.

 

Az elemzés szerint a következő évtizedben az iparágak új módon fognak átalakulni, hogy megfeleljenek a fogyasztói igényeknek, ami a hagyományos ágazati határvonalakon átívelő új területek kialakulásához vezet. Az elektromos járművek elterjedése például a villamosenergia-szolgáltatókat, az akkumulátorgyártókat, a technológiai cégeket és más szereplőket hozta be a mobilitás területére, lehetővé téve számukra, hogy az autógyártók mellett értéket teremtsenek.

„A gazdaság szerkezetének átalakulásával az értékteremtés egyre inkább olyan szervezetektől fog származni, amelyek felismerik a hagyományos iparágak közti kapcsolódási lehetőségeket. Az üzleti vezetők óriási növekedést érhetnek el, ha a változó ügyféligényekre összpontosítanak és a legfrissebb technológiák mentén alakítják üzleti tevékenységüket” – mutatott rá Radványi László, a PwC Magyarország vezetője.

 

Értékteremtés új utakon
 
Miközben a technológia és más megatrendek felforgatják a gazdaságot, a PwC számos intézkedésével segíti ügyfeleit a vállalati AI értékének kiaknázásában. A PwC Agent OS (ún. ügynökalapú operációs rendszer) lehetővé teszi, hogy a vállalatok könnyedén és a hagyományos módszereknél akár tízszer gyorsabban csatlakoztassanak és skálázzanak intelligens AI-megoldásokat (AI-agenteket) az üzleti folyamataikba. A társaság nemcsak ügyfeleinek kínálja ezt a technológiát, hanem saját működésében is aktívan használja azt: már több száz AI-megoldást vet be különféle feladatokra, hogy hatékonyabbá tegye például az adózási, könyvvizsgálati és tanácsadási szolgáltatásokat.
 
„A PwC folyamatosan fejleszti szolgáltatásait, hogy ügyfelei a mesterséges intelligencia vállalati szintű alkalmazásával a lehető legtöbb értéket tudják megteremteni. A legújabb technológiai fejlesztéseink – köztük globális genAI chatbotunk, a ChatPwC -, képzési programjaink és stratégiai szövetségeink is mind azt a célt szolgálják, hogy a PwC még hatékonyabb, testre szabott megoldásokat kínáljon ügyfeleinek világszerte. A PwC nemzetközi hálózatában eddig 291 ezer munkatárs (köztük közel 1000 magyar kolléga) vett részt strukturált AI képzésen – ez jól mutatja, milyen mértékben vált a mesterséges intelligencia a mindennapi működésünk részévé” – emelte ki Radványi László. 
 

 

| Illusztráció: Adobe Stock

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.