Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.

 

A chipek világában gyakran hivatkoznak a Moore-törvényre. Gordon Moore mérnök, az Intel egyik alapítója 1965-ben közzétett cikkében azt prognosztizálta, hogy az integrált áramkörökben található tranzisztorok száma a számítási teljesítmény exponenciális növekedésével kétévente megduplázódik. A Deloitte előrejelzése szerint ahogy egyre jobban közelítünk a törvény fizikai korlátjaihoz, úgy kerülnek előtérbe új megoldások, például a specializált hardverek. Jó példa erre az NVIDIA, amelynek személyre szabott chipjei nélkülözhetetlenné váltak a mesterséges intelligencia által megkövetelt számítási teljesítmény biztosításában. A hagyományosan kompetitív technológiai környezetben az AI-ban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázására törekvő vállalatoknak egyre fontosabb, hogy a megfelelő hardverekkel rendelkezzenek.

Fejlődési irányok

A mesterséges intelligencia fejlődése növeli az igényt a kiemelkedő számítási teljesítményre és az energiahatékonyságra. A grafikus feldolgozó egységektől (graphics processing unit – GPU), amelyek elengedhetetlenek az AI-t támogató nagy nyelvi modellek (large language model – LLM) kezeléséhez, a számítógépekben található neurális feldolgozó egységekig (neural processing unit – NPU), amelyek az agy neurális hálózatát másolják, a chipek meghatározó szerepet játszanak a mesterséges intelligencia jövőbeli alkalmazásában.

A Deloitte becslése szerint a 2024-es teljes AI-chip-értékesítés az 576 milliárd dolláros globális mikrochip piac 11 százalékát tette ki. Az előrejelzések szerint a mai, nagyjából 50 milliárd dollárról 2027-re az AI-chip-piac értéke 400 milliárd dollárra nő, bár az óvatosabb előrejelzések 110 milliárd dollárra teszik ezt az összeget.

A specializált hardverek a Deloitte szerint három területen játszhatnak fontos szerepet a mesterséges intelligencia előretörésével:

  • az AI-ra épülő eszközök és az Internet of Things (a dolgok internete)
  • az adatközpontok
  • a fejlődő fizikai robotika

Az ilyen hardverek vásárlásához vagy bérléséhez a vállalkozásoknak a költségek, a felhasználási időkeretek és a versenyhelyzet felmérésével szükséges újragondolniuk, vagy akár át is alakítaniuk hardverstratégiájukat. Az AI soha nem látott mértékű erőforrásokat igényel az adatközpontoktól – piaci becslések szerint a nagy chatbotok naponta annyi energiát használnak fel, mint 180 ezer amerikai háztartás. Ezért az eszközbeszerzésnél a mesterséges intelligencia által megkövetelt számítási teljesítmény biztosítása mellett az egyre fontosabbá váló fenntarthatósági szempontokra is figyelni kell. A vállalatoknak a beruházások elindításához fel kell mérniük a megújuló erőforrások, a fenntartható alkalmazások, a hardverek fejlesztésének irányait.

A mesterséges intelligencia teljesen beépül a mindennapjainkba. Ezáltal a vállalatok sikere is egyre inkább a specializált hardverek stratégiai jelentőségű telepítésén és folyamatos fejlesztésén múlik. Azok a cégek, amelyek felismerik és kihasználják a speciális hardverek értékeit, közelebb jutnak ahhoz, hogy teljeskörűen kihasználják az AI-ban rejlő potenciált. A megfelelő stratégiai döntés nemcsak a versenyelőnyüket növeli, hanem a fenntarthatóbb és a sokrétűbb, szorosabb kapcsolatokra épülő jövő felé is megnyitja az utat” – foglalta össze a területen várható változások lényegét Andrei Paraschiv, a Deloitte Románia tanácsadó partnere.

 

| Illusztráció: Adobe Stock

Kompakt kialakítás, még nagyobb pontosság - Az új MFR 012 higrosztát a STEGO-tól
A STEGO Group bemutatja a bevált MFR 012 mechanikus páratartalom-szabályozó továbbfejlesztett változatát. Ezt a higrosztátot kifejezetten vezérlőszekrényekhez és elektromos elosztószekrényekhez tervezték, ahol az optimalizált mérési technológiának köszönhetően pontosabb páratartalom-érzékelést biztosít, így megbízható védelmet nyújt a kondenzáció okozta meghibásodásokkal szemben.
Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését
Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már több évtizede támogatja az utánpótlás-nevelést is. A 31. kiadványban továbbra is ingyenes publikálási lehetőséget biztosít a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE).
Új korszak az innovációban: mesterséges intelligencia a fókuszban
A Bosch szakértői az MI aktuális ipari trendjeibe és alkalmazásának változatos lehetőségeibe engedtek betekintést a budapesti AI Symposiumon.
Munkába állt az első falazórobot
Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
VARINEX 3D élmény – Lépjen be a digitális gyártás világába és fedezze fel a 3D technológiák jövőjét!
Ha Ön a jövő gyártástechnológiai megoldásaira kíváncsi, és szeretné felfedezni, hogyan érhet el versenyelőnyt a legmodernebb 3D szkennelési és 3D nyomtatási megoldásokkal, akkor ezt az eseményt nem hagyhatja ki! Ismerje meg a legújabb ipari 3D fém- és polimernyomtatók képességeit, és fedezze fel, hogyan segítenek a gyorsabb és költséghatékonyabb gyártási folyamatok elérésében!