Az energiaválságban is segítenek a digitális megoldások
Egy friss felmérés szerint a hazai vállalkozások több mint 40%-a még csak most szembesül a megugró energiaszámlákkal. Több európai országban – így az Egyesült Királyságban és Olaszországban – pedig átlagosan négyszeresére nőtt a kkv-k rezsiszámlája.

 

A cégek számára így első számú kihívássá, sok esetben a túlélés kulcsává vált az energiaköltségek csökkentése. Ebben friss technológiák kínálkoznak a legfőbb szövetségesnek: a valós idejű adatokkal vezérelt irodai okosrendszerek, a házon belül megtermelt energiamennyiség hatékony felhasználása, a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság csatasorba állítása, illetve a szervezeti agilitás fejlesztése mutat utat a jövőbe. A Stylers információ-technológiai cégcsoport hazai és külföldi példákat gyűjtött, melyek bebizonyítják, hogy most érdemes csak igazán előremenekülni.

Az energiafüggetlenség és a klímasemlegességi célok elérése hosszú évek óta a legfontosabb politikai célkitűzések között szerepel, olyannyira, hogy az Európai Unió 2030-ra a végső energiafogyasztás 32%-át megújuló forrásokból fedezné. Miközben ez mindeddig a közös jövőnk szempontjából nélkülözhetetlen, de hosszútávú lépésnek tűnt, mára a mindennapi boldogulásunkat is érintő kérdéssé vált.

A szomszédunkban kirobbanó konfliktus akut energiaválságot idézett elő Európában, így kicsik és nagyok, állami szervek, lakossági felhasználók és a vállalkozások egyaránt szembesülnek a drasztikusan növekvő energiaárakkal. A megküzdési stratégiák persze gazdaságonként és cégenként is mások: a magyar vállalatok 14%-a szerint könnyen lehet, hogy be kell zárniuk, 57% az áremelésben látja a megoldást, egyesek elhalasztják az esedékes fejlesztéseket, de bíztató jelként közel harmaduk inkább a beruházásra szavaz az energiahatékonyság növelése érdekében.

Okosirodák, „hőtermelő” adatok és virtuális vállalati események

Ebből is látszik, hogy akinek lehetősége van, annak mindenképpen érdemes inkább előremenekülni, és a rövid távon kényelmesebb megoldások helyett a jövőbe mutató, proaktív fejlesztések felé mozdulni. A hatékonyabb energiafelhasználás szerencsére már eddig is komolyan foglalkoztatta a technológiai szektort, így inkább az a kérdés, hogyan lehet hatékonyan kombinálni, beépíteni és cégre szabottan egy rendszerbe integrálni a különböző hardveres és szoftveres innovációkat. Az irodapiacon a tudatos és okos üzemeltetés a legfontosabb trend: a különböző szenzoros megoldásokkal azonnal reagálni lehet a hőmérséklet és a páratartalom változásaira, vagy élénk széllökések esetén felhúzni a redőnyöket, hogy ne érje őket károsodás.

 

Mindenképpen érdemes inkább előremenekülni, és a rövid távon kényelmesebb megoldások helyett a jövőbe mutató, proaktív fejlesztések felé mozdulni

 

Mindezt a mesterséges intelligenciával megfelelően párosítva már előrejelzések is készíthetőek, így például, ha a beérkező adatok alapján a munkavállalók bizonyos helyiségeket nem használnak a nap egy adott szakában, akkor a fűtés és a világítás is ehhez igazítható – folyamatos manuális kontroll nélkül. A közvetlenül a hatékony üzemeltetést célzó informatikai rendszerek mellett persze a vállalkozás speciális sajátosságait is érdemes lehet kihasználni olyan módon, melyre korábban nem is gondoltunk volna. Egyre több helyen ismerik fel a big data-ban rejlő óriási potenciált, ugyanakkor éppen az óriási energiaigényük miatt most kihívást is jelent az adatközpontok működtetése.

Azonban ezek a gépek jelentős mennyiségű hőt is termelnek, amit megfelelő technológiai fejlesztésekkel szintén hasznosítani lehet, kiegyenlítve a szaldót, a felesleget pedig akár a fűtőrendszerekbe vezetni. Persze emellett azon is elgondolkodhatunk, hogyan mentesíthetjük infrastruktúránkat az emelkedett energiafogyasztástól a legkritikusabb időszakokban, például a téli hónapokban. A vállalkozások egyre gyakrabban vetnek be virtuális valóság-alapú megoldásokat ezzel a céllal, így a távolból is hatékonyan szervezhetnek képzési napokat, meetingeket vagy éppen munkavállalói fórumokat, egyszerre akár több telephelyen dolgozó kollégáknak is.

Vállalatok: agilitás és államilag támogatott fejlesztések kellenek

Bármennyire is nehéznek tűnik a jelenlegi helyzet, az energiahatékonysághoz kapcsolódó innovatív megközelítéssel igazi win-win szituációt teremthetnek az előrelátó vállalkozások. Statisztikák szerint azok a cégek, melyek újszerű szemlélettel és megoldásokkal igyekeznek kezelni a krízist, 40%-kal is csökkenthetik karbonlábnyomukat, így kétségtelen, hogy miközben saját maguknak is spórolnak, a közös klímacélok érdekében is sokat tesznek.

Ráadásul – ahogy a fent említett körkérdés is mutatja – sok vállalat kifejezetten hajlik az ilyen irányú fejlesztésekre, ha rendelkezésükre áll a megfelelő forrás, éppen ezért az azonnali segítség mellett vissza nem térítendő támogatásokat várnak az államtól, melyek segítségével hosszabb távon is megtérülő informatikai beruházások indulhatnak. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a kiszámíthatatlan piaci viszonyok között elengedhetetlen lépés a szervezeti szintű agilitás bevezetése – már azoknak, akik ezt eddig elmulasztották megtenni.

„A szinte napról napra változó, bizonytalan gazdasági helyzetben érdemes előre gondolkodni, és többféle forgatókönyvre felkészülni, de valójában a feladat nem az, hogy a vállalat megjósolja a jövőt. Sokkal inkább az, hogy ha váratlan behatás érkezik a külvilágból, arra gyorsan és produktívan reagáljon a szervezet. Erre kiváló módszert nyújt az IT-berkekből eredő agilis működés bevezetése, mely lehetővé teszi, hogy a bizalmon, felhatalmazáson, autonómián és együttműködésen alapuló vállalati kultúrában kisebb egységekre bonthassuk a célkitűzéseinket, és rendszeresen felmérhessük, jó irányba haladunk-e.

Amennyiben nem, könnyen és szinte azonnal tudunk módosítani. Ez a megközelítés egyébként az innovációkat is támogatja, melyekre kétségtelenül nagy szüksége van jelenleg az egyebek mellett akut energiakrízissel küzdő vállalati szektornak” mondja Gönczy Gábor, a Stylers ügyvezető-tulajdonosa.

Kompakt kialakítás, még nagyobb pontosság - Az új MFR 012 higrosztát a STEGO-tól
A STEGO Group bemutatja a bevált MFR 012 mechanikus páratartalom-szabályozó továbbfejlesztett változatát. Ezt a higrosztátot kifejezetten vezérlőszekrényekhez és elektromos elosztószekrényekhez tervezték, ahol az optimalizált mérési technológiának köszönhetően pontosabb páratartalom-érzékelést biztosít, így megbízható védelmet nyújt a kondenzáció okozta meghibásodásokkal szemben.
Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését
Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már több évtizede támogatja az utánpótlás-nevelést is. A 31. kiadványban továbbra is ingyenes publikálási lehetőséget biztosít a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE).
Új korszak az innovációban: mesterséges intelligencia a fókuszban
A Bosch szakértői az MI aktuális ipari trendjeibe és alkalmazásának változatos lehetőségeibe engedtek betekintést a budapesti AI Symposiumon.
Munkába állt az első falazórobot
Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
VARINEX 3D élmény – Lépjen be a digitális gyártás világába és fedezze fel a 3D technológiák jövőjét!
Ha Ön a jövő gyártástechnológiai megoldásaira kíváncsi, és szeretné felfedezni, hogyan érhet el versenyelőnyt a legmodernebb 3D szkennelési és 3D nyomtatási megoldásokkal, akkor ezt az eseményt nem hagyhatja ki! Ismerje meg a legújabb ipari 3D fém- és polimernyomtatók képességeit, és fedezze fel, hogyan segítenek a gyorsabb és költséghatékonyabb gyártási folyamatok elérésében!