NASA találmányok

Meglepő NASA találmányok, melyek mindennapi életünk részévé váltak
Morzsaporszívó, babatápszer, láthatatlan fogszabályzó. Ma már hétköznapinak számító eszközök, melyekről nem is gondolnánk, hogy a világ legnagyobb űrügynöksége, a NASA áll kifejlesztésük mögött. A National Geographic összegyűjtött tíz olyan forradalmi találmányt, melyet a kezdetekben az űrkutatásban használtak, de később gyökeresen alakították át az emberek életét.
Magyar tudósok, akik nélkül ma teljesen más lenne az űrkutatás
1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarin repülő őrnagyot szállító űrhajó, aki így első emberként jutott el a világűrbe. Habár ez már önmagában is óriási evolúciós ugrás volt a történelemben, az azóta eltelt 60 évben is rengeteg jelentős előrelépés történt az űrkutatás területén, melyben a magyaroknak is nagy szerepük volt.
Repülő autók, robotok által végzett műtétek – így képzelik el a magyarok a jövőt
Minden ötödik magyar szerint elképzelhető, hogy a műtéteket teljes mértékben robotok végzik majd, és közel felük kíváncsian várja hogyan fogja megváltoztatni közlekedési szokásainkat az önvezető vagy éppen repülő autók a jövőben – derült ki a National Geographic országos reprezentatív felméréséből.

 
A hét témája: TECHNOLÓGIA
Prediktív karbantartási rendszert vezetett be a kulcsfontosságú megmunkálógépére a maklári Bosch gyár. Az üzemeltetők és karbantartók sok üzemben még ma is nagyrészt rutinból végzik a karbantartást, ha éppen nem tüzet oltanak.