Az egész EU-ban egységesen magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedésekről szóló irányelvvel, a NIS2-vel még sokan lehetnek, akik nem találkoztak. Pedig hamarosan számos szereplőt érinthet a fogalom, köztük logisztikával összefüggésben dolgozókat is.
Az adathalászat majdnem olyan régi, mint maga az internet, így talán azt gondoljuk, hogy már mindent tudunk róla, felismerjük az üzenet tárgysorából, a megszólításból vagy a levél megfogalmazásából.
Az elmúlt négy évben 38 százalékkal növekedett az üzleti levelezést célkeresztbe állító adathalász támadások száma a Microsoft friss kiberbiztonsági jelentése, a Cyber Signals szerint.
Egy friss kiberbiztonsági jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy riasztó ütemben jelennek meg az új típusú online fenyegetések, mert a kiberbűnözők folyamatosan újítanak módszereiken.
A vállalatok egyedülálló megoldással, költséghatékonyan, mégis alaposan, így maximális hatásfok mellett valósíthatják meg informatikai biztonsággal kapcsolatos tesztelési projektjeiket.
A Kyndryl, a világ legnagyobb IT infrastruktúra-szolgáltatója a BlueVoyant kiberbiztonsági megoldásaival bővítette szolgáltatás portfólióját Magyarországon és a Cseh Köztársaságban.
Az állami és a gazdasági szereplők közötti együttműködést támogató szervezet nyílt szakmai fórumot teremt a legfőbb kiberbiztonsági kihívások megismerésére és az azokra adott válaszok kidolgozására.
A közelmúltban hatályba lépett a kiberbiztonságról szóló, felülvizsgált irányelv (NIS2), amely az egész Európai Unióra kiterjed, és várhatóan Európa-szerte széles körben érinti majd a kibervédelmi szabályozást.
Sokan tartanak attól, hogy a robotok elveszik a munkájukat, és ezek az aggályok az elmúlt időszakban csak felerősödtek annak kapcsán, hogy a ChatGPT széles körben ismertté vált.