Egyetemi startup vállalkozások juthatnak közel 6 milliárd forint kutatási támogatáshoz
A jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez projektenként akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.

 

A támogatásra jelölt projektek többek között olyan ígéretes innovációk szerepelnek, amelyek korunk számos nagy kihívására, mint például az öregedési folyamat feltárására, fertőzések kezelésére vagy a közbiztonság javítására adnak ígéretes megoldásokat. A legjobb nemzetközi sztenderdek alapján megújított értékelési rendszerben a szakmai bírálatokat párban végző tudományos hátterű és ipari gyakorlattal rendelkező szakértők, valamint az újonnan felállított fókuszterületi innovációs testületek a benyújtott 52-ból 22 projektjavaslatot ajánlottak támogatásra, összesen több mint 5,6 milliárd forint értékben. Annak érdekében, hogy valamennyi magas színvonalú projekt támogatásban részesülhessen, a Kulturális és Innovációs Minisztérium döntést hozott az eredetileg 2 milliárd forintos keretösszeg 5,6 milliárd forintra emeléséről.

A Gyorsítósáv program célja, hogy olyan gyors növekedésre képes startup és spin-off vállalkozásokat segítsen, amelyek felsőoktatási intézményekben vagy kutatóintézetekben elért kutatási eredmények üzleti hasznosítását tervezik, és azok sikeres piacra vitele érdekében további jelentős kutatás-fejlesztési tevékenységet folytatnak. A konstrukció keretében a hazai egyetemek és kutatóintézetek tudáskapacitására építve születhetnek új, innovatív termékek, szolgáltatások és eljárások, amelyek a Neumann János Programban meghatározott fókuszterületekhez igazodva az egészséges élethez szükséges megelőző, gyógyító és ellátó rendszerek, a gazdaság zöldítését célzó körforgásos rendszer és a digitális átállást támogató folyamatok terén kínálhatnak majd hatékony, piacképes megoldásokat.

„A Gyorsítósáv program erősíti a vállalkozói szemléletet az egyetemi-kutatóintézeti szférában, és velük együttműködve a nemzetközi piacokon is sikeres vállalkozások kapnak új lendületet. Mindez nem csupán a hazai gazdaság versenyképességét erősíti, de akár világméretű társadalmi vagy gazdasági kihívások kezeléséhez járulhat hozzá” – mutatott rá dr. Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese.

Az eredetileg 2 milliárd forint kerettel meghirdetett pályázatra rövid idő alatt hatszoros piaci igény érkezett, a pályázók összesen 52 projektjavaslatot nyújtottak be szakmai véleményezésre, ezért döntött úgy a támogató Kulturális és Innovációs Minisztérium, hogy a keretösszeget jelentősen megemeli. A beérkezett projektjavaslatok közel fele az egészséges élet fókuszterületén, több mint egyharmada pedig a digitalizáció témáiban tervez fejlesztéseket.

A támogatásra jelölt projektek többek között olyan ígéretes innovációk szerepelnek, mint az öregedési folyamatot meghatározott gyakorlati szempontok alapján feltáró diagnosztikai módszerek továbbfejlesztése, az antibiotikum-rezisztens kórházi fertőzéseket hatékonyan kezelő bakteriofág készítmények gyártási folyamatának kialakítása, valamint a mesterséges intelligencia segítségével történő biztonsági események előzetes észlelése, valós idejű elemzése. Az értékelési folyamat legfontosabb szakmai szűrőjén most átjutott pályázók következő lépésként 2024. augusztus 15-ig adhatják be támogatási kérelmüket az NKFI Hivatalhoz a támogató szakmai vélemény birtokában. A végső támogatói döntés 2024 szeptember végéig várható.

 

| Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock

Kompakt kialakítás, még nagyobb pontosság - Az új MFR 012 higrosztát a STEGO-tól
A STEGO Group bemutatja a bevált MFR 012 mechanikus páratartalom-szabályozó továbbfejlesztett változatát. Ezt a higrosztátot kifejezetten vezérlőszekrényekhez és elektromos elosztószekrényekhez tervezték, ahol az optimalizált mérési technológiának köszönhetően pontosabb páratartalom-érzékelést biztosít, így megbízható védelmet nyújt a kondenzáció okozta meghibásodásokkal szemben.
Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését
Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már több évtizede támogatja az utánpótlás-nevelést is. A 31. kiadványban továbbra is ingyenes publikálási lehetőséget biztosít a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE).
Új korszak az innovációban: mesterséges intelligencia a fókuszban
A Bosch szakértői az MI aktuális ipari trendjeibe és alkalmazásának változatos lehetőségeibe engedtek betekintést a budapesti AI Symposiumon.
Munkába állt az első falazórobot
Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
VARINEX 3D élmény – Lépjen be a digitális gyártás világába és fedezze fel a 3D technológiák jövőjét!
Ha Ön a jövő gyártástechnológiai megoldásaira kíváncsi, és szeretné felfedezni, hogyan érhet el versenyelőnyt a legmodernebb 3D szkennelési és 3D nyomtatási megoldásokkal, akkor ezt az eseményt nem hagyhatja ki! Ismerje meg a legújabb ipari 3D fém- és polimernyomtatók képességeit, és fedezze fel, hogyan segítenek a gyorsabb és költséghatékonyabb gyártási folyamatok elérésében!