Együttműködés a felhőben - Virtuális ipari tanszék az Óbudai Egyetemen
Az Óbudai Egyetem és a Kyndryl Magyarország megállapodást írt alá arról, hogy a székesfehérvári Alba Regia Műszaki Karon létrehozzák a Kyndryl Ipari Tanszéket, amely a felhőtechnológiák és a kapcsolódó területek oktatására összpontosít.

 

A Kyndryl a virtuális tanszéken keresztül saját munkatársaival tart kurzusokat a felhőtechnológia területén, és részt vesz a magas szintű matematika oktatásában. A hallgatók a Budapesten tanulók bevonásával az egyetem egész területéről, távoli helyekről is elérhetik a kurzusokat, és fejleszthetik készségeiket és ismereteiket azokon a modern informatikai területeken, ahol a Kyndryl szakértelemmel rendelkezik.

Mind a vállalat, mind az egyetem kiemelten fontosnak tartja a felhőtechnológiák oktatását, mivel egyre több vállalat és intézmény helyezi át informatikai alkalmazásait a felhőbe. A felhőbe való átállás összetett folyamat, amely széles körű ismeretekkel rendelkező szolgáltatókat igényel. A Kyndryl ezek közé tartozik, ami hatalmas lehetőséget jelent mind a vállalat, mind a munkatársak számára. A Kyndryl székesfehérvári ügyfélinnovációs központját 1997-ben alapították, és ma már több mint 3000 szakembert foglalkoztat, akik az iparágak minden szegmensében támogatják ügyfeleiket a küldetéskritikus technológiai rendszereik tervezésében, kiépítésében, kezelésében és modernizálásában.

A Kyndryl és az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara továbbfejleszti és bővíti az együttműködést további tantervek létrehozásával, új kurzusok indításával különböző kutatási témákat kínáló területeken és vizsgabizottságokban való részvétellel. A Kyndryl már most az egyetem egyik legnagyobb duális képzési partnere, amely 2016-ban lépett be a programba, ahol a diploma megszerzését követően a duális hallgatók 98%-a helyezkedett el a Kyndryl-nél.

 

 

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora elmondta, hogy a hazai gazdaság megerősítésében kiemelt szerepe van annak, hogy a felsőoktatásból naprakész, a gyakorlatban is jól hasznosítható tudással rendelkező, a változásokra fogékony diplomások kerüljenek ki. Az Óbudai Egyetem mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy fejlessze ipari kapcsolatait annak érdekében, hogy a képzés során a hallgatók ne csak az elméleti, hanem a gyakorlati készségeiket is elmélyíthessék.

A műszaki és a gazdasági élet szinte minden területét lefedi a duális rendszerünk, amit következetesen növelünk. A legjobb gyakorlatot a székesfehérvári Alba Régia Műszaki Kar mutatja fel, ott jelenleg is 161 hallgató tanulmányainak költségeihez járulnak hozzá helyi cégek, biztosítva azt, hogy már egyetemistaként megismerkedjenek egy-egy üzem működésével, a gyártási folyamatok összehangolásával.

Zerényi Zoltán, az EMEA Ügyfél Innovációs Központ igazgatója kiemelte, hogy a Kyndryl folyamatosan keresi és fejleszti a tehetségek következő generációját, mielőtt azok a munkaerőpiacra lépnének, szorosan együttműködve az oktatási intézményekkel a közös sikerért: a legkiválóbb hallgatók szakmai kiteljesedése, a technológiai készséghiány csökkentése és a vállalat prosperitása érdekében.

 

A Kyndryl elindította tanácsadó szolgáltatását
 
A Kyndryl elindította a Kyndryl Consult tanácsadó részlegét, amelynek szolgáltatásai az IT-folyamatok, IT stratégia, IT üzemeltetés, a natív és hibrid felhő, az alkalmazások és a mainframe-ek modernizálása, a mesterséges intelligencia, az adat- és analitikai, hálózati számítási képességek, valamint a biztonsági és rugalmassági területekre terjednek ki. A tanácsadás egyik leghangsúlyosabb része a felhőbe történő áttérés, majd az azt követő működtetés támogatása. Ennek alapja a szoros kapcsolat a megrendelővel, közös alkotással, közös tervezéssel hosszú távú együttműködésben. Ehhez kínál a Kyndryl Consult számos iparágban több évtizedes sikeres megbízásokból származó globális műszaki és üzleti szakértelmet, valamint a Kyndryl Bridge platformot, amelyet a partnerek széles ökoszisztémája támogat.
 

 

(Nyitókép: Illusztráció, Getty Images)

Nem tudott pályára állni a NASA szoftvergazdálkodási programja
Az eset jól példázza, hogy mekkora jelentősége is van a proaktív szoftvererőforrás-gazdálkodásnak, ami optimalizálja a szervezetek informatikai költségeit, miközben jelentősen minimalizálja a szerződési feltételek megszegéséből eredő kockázatokat is.
Gyártástól a csomagolásig - minden egyetlen gyártósoron
Az LG Electronics (LG) háztartási készülékeket gyártó üzemét az Egyesült Államokban a világ egyik vezető, ún. világítótorony minősítésű gyárává (Lighthouse Factory) választották.
Még több napelemes rendszer csatlakozhat a bővülő hálózathoz
Mintegy 74 milliárd forintos fejlesztéssel összesen 726 MW többletkapacitást hoz létre hálózatán az E.ON Hungária Csoport.
Elit informatikus-alapképzést indít a Széchenyi István Egyetem
A hallgatók a mesterséges intelligenciától egészen a digitális molekuláris orvosbiológiáig szerezhetnek korszerű ismereteket, valamint nemzetközileg is értékes diplomát.
Néhány éven belül átveszik a vezetést az elektromos járművek Európában
Az elektromos és plug-in hibrid autók értékesítése Európában már 2027-re meghaladja az összes többi motortípus forgalmát, amivel a kontinens beelőzi az Egyesült Államokat és Kínát is – derül ki az EY nemzetközi elemzéséből.