A vállalatvezetők válaszai szinte valamennyi kérdésben még kedvezőbbek voltak mint áprilisban, amikor a Kamara konjunktúra-felmérésének eredményei már igen derűlátó üzleti hangulatról tanúskodtak. A vállalati szférában tapasztalt jó hangulat egybecseng a német és a magyar gazdaságra vonatkozó legújabb előrejelzésekkel.
A DUIHK által megkérdezett mintegy 100 vállalat több mint kétharmada (68%-a) jónak tekinti saját üzleti helyzetét, mindössze három százalékuk értékelte azt rossznak. Ez az eredmény még a tavaszinál is érezhetően jobb (akkor 55 százaléknál állt a „jó”, és hét százaléknál a „rossz” válaszok aránya), egyúttal pedig ez a 2005 óta mért legjobb érték.
Ugyanakkor nem csupán a jelenlegi helyzetet értékelik minden eddiginél jobbnak, hanem a következő 12 hónapra vonatkozó kilátásokat is: a válaszadók 52%-a számít saját helyzetének további javulására és csupán négy százaléka annak romlására. A DUIHK felmérései ebben a tekintetben sem mutattak soha ennél jobb arányt.

A jó hangulat természetesen legfőképpen a Magyarországon és a legfontosabb gazdasági partnernél, Németországban uralkodó kedvező gazdasági helyzeten alapul. A jelenlegi felmérésben a válaszadó vállalatok 35%-a számít a magyarországi konjunktúra javulására – ez pontosan megfelel a tavaszi aránynak –, miközben csupán három százalék számol a helyzet romlásával – a tavaszi tíz százalék után.
Ez a derűlátás egybevág számos gazdaságkutató előrejelzésével. A szakértők Magyarországon idén körülbelül 3,5 százalékos gazdasági növekedést várnak – ezt az értéket jelezte előre a DUIHK is a tavaszi konjunktúra-jelentésében – és 2018-ban is hasonló növekedéssel számolnak. Németországban a szövetségi kormány éppen a közelmúltban javította kettő százalékra a 2017-re vonatkozó előrejelzését.
A növekedés struktúrája is hasonló: mindkét országban a bővülő beruházások, az erőteljes export és a lendületes lakossági kereslet jelentik a fő hajtóerőt. E kedvező folyamatokra való tekintettel a vállalatok készülnek is a kereslet növekedésére. A DUIHK felmérésében a válaszadók több mint fele (56%) jelezte, hogy az előző időszakhoz mérve növelné beruházásait a következő tizenkét hónapban, 61%-uk pedig létszámbővítést tervez. A DUIHK eddigi felméréseiben soha nem mért még ilyen magas értéket ebben a két kérdésben.
Üzleti kockázatok
A fejlesztési terveket mindazonáltal veszélyeztetheti néhány kockázati tényező. A megkérdezett vállalatvezetők 75%-a a szakemberhiányt nevezte meg a következő 12 hónap egyik legnagyobb kockázatának, a második helyen 47%-os gyakorisággal pedig a bérköltség alakulásában látnak kockázatot, és csak ezt követően szerepelnek olyan tényezők, mint a kereslet alakulása, a gazdaságpolitikai keretfeltételek vagy a jogbiztonság.
Ez az eredmény egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a szakképzés további fejlesztése elengedhetetlen feltétele Magyarország hosszú távon is sikeres gazdasági fejlődésének. A DUIHK ezért már sok éve kiemelt intenzitással támogatja a kormány egy színvonalas szakképzési rendszer létrehozására és működtetésére irányuló törekvéseit, egyúttal pedig közvetlenül segíti a szakképzésben vagy a duális felsőfokú képzésben részt vállaló vállalatokat is.
A bérek alakulásával kapcsolatos aggodalom is érthető az aktuális statisztikai adatok tükrében: az idei évben január és augusztus között a bruttó keresetek több mint 11 százalékkal nőttek a versenyszférában. Az ilyen ütemű növekedés tartós fennmaradása számos vállalatnak komoly gondot jelenthet – még a társadalombiztosítási járulékoknál már megvalósult és még tervezett könnyítés tükrében is.
A németországi vállalatok körében is kedvező a hangulat
A németországi üzleti hangulat egyik jelentős fokmérője, az Ifo index októberben történelmi csúcsot ért el, pedig már a korábbi hónapokban is az 1991 óta mért legmagasabb szinteken járt. A vállalatok körében fellelhető derűlátást néhány hete megerősítette a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége, a DIHK legújabb konjunktúra-felmérése is. Az 1991 óta végzett felmérésben eddig még soha nem volt ilyen kedvező a gazdasági helyzetre és a beruházási szándékokra vonatkozó pozitív és negatív válaszok egyenlege, de az exportvárakozások és a foglalkoztatási tervek tekintetében is többéves csúcsot mutattak ki.
Ezen belül is az ipari szektor vállalatai minden kérdésben derűlátóbban nyilatkoztak, mint a legtöbb más gazdasági ágazat szereplői, de átlagon felül bizakodóak az informatikai és kommunikációs területen, valamint az egészségügyi és szociális szolgáltatások területén tevékenykedő vállalatok is.
Magyarországhoz hasonlóan a munkaerőhiányt tekintik a vállalati üzletmenetet veszélyeztető egyik legnagyobb kockázati tényezőnek (a cégek 56 százaléka nevezte meg azt), a második legégetőbb kérdés a bérköltség alakulása (itt a vállalatok 40 százaléka lát kockázatot). Egyes szektorokban ez azonban az emelkedő energia- és nyersanyag-árakhoz kapcsolódó aggályokkal is párosul, pl. az iparvállalatok 47 százaléka ebben is lát kockázati tényezőt.