Fejlesztőmérnökök igényeire szabva
A 2017/2018. üzleti év az Endrich magyarországi képviseletének egyik meghatározó jelentőségű éve volt, hiszen az innen irányított kelet-európai értékesítés volumene meghaladta a hatmillió eurót.

 

Tavaly a céggel hazánkban két kiállításon is találkozhattak az érdeklődő szakemberek: az Ipar Napjai 2017 és az ElectroSUB szakkiállításokon, utóbbi konferenciáján hat előadással is képviseltette magát külföldi előadóin keresztül. A budapesti részleg már 13 éve látja el a belföldi értékesítés támogatását és a kelet-európai regionális központ szerepét is.

Mára a csoporton belül a legnagyobb forgalmú külföldi tagvállalat lett a magyarországi kereskedelmi képviselet, és az Endrich GmbH szakmai munkájából is jelentős részt vállal. Itt készül a cég műszaki publikációinak nagy része, melyet a magyarországi szaklapok mellett német, spanyol és bolgár szakfolyóiratok is átvesznek.

Idén került a szakemberek kezébe a 2014–2017. évi publikációkat összefoglaló könyv 4. része, mely – magyar és angol nyelven – itt Budapesten íródott, és nyomtatott, valamint elektronikus formátumban is elérhető. A fejlesztőmérnökök számára készült szakkönyv fejezetei mérnöki szemlélettel, az Endrich termékskálájának alappilléreihez illeszkedően tárgyalják a cég által képviselt gyártók műszaki megoldásait. A kiadvány az Electronica 2016 kiállításra megjelent angol nyelven is, és készül az idei müncheni kiállításra tervezett angol, valamint az év végére tervezett magyar nyelvű, 5. rész is. A könyvsorozat az Ipar Napjai kiállítás nagydíjpályázatának különdíját nyerte el.

Folyamatosan bővülő kínálat

Az alkatrész-értékesítés mellett az elmúlt időszakban az Endrich megjelent a beágyazott megoldások piacán is, és a hagyományos kijelzőtechnológia mellett a kínálatba bekerültek az okoskijelzők és az ipari beágyazott számítógépek is. A Linux-alapú okoskijelzőkről a téma iránt érdeklődő olvasók képet kaphattak A Jövő Gyára hasábjain és az online felületen is. Az okoskijelzők (Smart Display Modul) olyan általában ARM processzor alapú kompakt személyi számítógépek, melyeket elsősorban az integrált, jó minőségű TFT kijelző és a hozzá illesztett érintőpanel kezelésére fejlesztettek.

 

Kiss Zoltán:

 

"Mára a csoporton belül

a legnagyobb forgalmú

külföldi tagvállalat lett

a magyarországi

kereskedelmi

képviselet"

 

Kínálják mindazon funkciókat, melyek egy korszerű HMI-től elvárhatóak. Ilyenek az elsődleges kijelzési funkciók mellett az ipari kommunikációs protokollok támogatása. Használatuk során egyszerű feladatok, mint például a szoftveres (jelszavas) vagy hardveres felhasználójogosultság-ellenőrzés (RFID, ujjlenyomat-olvasó, retinaszkenner stb.) átterhelhetők a HMI-re a berendezés központi vezérlőegységéről, azon erőforrásokat felszabadítva.

Egyszerűbb alkalmazásokban (pl. intelligens kávéfőző vagy konyhai gépek) az SDM használható önálló vezérlőként is, mert erőforrásai általában elegendők egy ilyen készülék összes funkciójának kiszolgálására. Segítségükkel gyorsan fejleszthetők és dobhatók piacra világszínvonalú grafikus felhasználói felülettel rendelkező termékek. Alacsonyabbak lesznek a fejlesztési költségek, mert az alaphardver tervezése helyett elegendő a termékfunkciókra összpontosítani, ami kisebb létszámú fejlesztőcsapatot is igényel.

Mivel ezek az eszközök Linux-alapú, kis erőforrással rendelkező panelszámítógépek, a vevői igényeket csak részben tudják kielégíteni. Ezért döntött a cég amellett, hogy kínálatát kiegészíti a Faytech Intel-alapú ipari számítógépeivel és a speciális, akár 21" képátlójú ipari multi-touch érintőképernyővel is. Felválallta a Faytech Industrial „docking” PC-k és a hozzá illeszkedő „docking” érintőképernyők európai forgalmazását és terméktámogatását.

Ezek az eszközök tetszőleges ipari vezérléstechnikai, kijelzéstechnikai és információszolgáltatási feladatokra jelentenek könnyen skálázhazó, moduláris megoldást, hiszen a speciális illesztő csatlakozóval ellátott számítógép az igényelt (15"-21") méretű érintőképernyő hátuljára mágnesesen rögzíthető, és rendelkezik mindazon interfészekkel, amik egy ilyen ipari környezetben szükségesek lehetnek.

A gépek előretelepített Linux-rendszerrel érkeznek, de természetesen Windows meghajtók is elérhetők az eszközökhöz. Az értékesítés támogatásához az Endrich budapesti irodájában új üzletfejlesztési mérnök pozíciót nyitott, és egy gyakorlott, magasan képzett villamosmérnök kolléga kezdte meg munkáját az év elején. 

A nyár rejtett adója a vállalkozásoknál
Szakértői becslések szerint a hazai közép- és nagyvállalatok éves nyereségének akár néhány százaléka is eléghet a július-augusztusi időszakban. A veszteséget azonban nem maguk a nyári leállások okozzák, hanem egy új jelenség: a hibrid munkavégzés és a tisztázatlan helyettesítések találkozásából született információs káosz.
Svájci befektetővel nyit Nyugat-Európa felé a magyar gépipari cég
Tulajdonosi és vezetési struktúrájának átalakításával lépett új növekedési szakaszba a Savaria Ipartechnika Kft. Az Ipar 4.0 elvárásainak idehaza az elsők közt eleget tevő gyártóvállalat tulajdonosi háttere svájci kötődésű intézményi befektetőkkel erősödött meg.
Kapcsolóberendezések újracsomagolva
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
A rugalmatlanság drága dolog: 20 milliárd forintot égetett el idén a villamosenergia-piac
A negatív áramár nem a bőség, hanem a rugalmatlanság tünete. Idén eddig nagyságrendileg 43 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) a negatív árú órákban realizált piaci veszteség. Cikkünkben a Green Cloud szakértői elemzik a kialakult helyzetet.