Életünk emlékezetes pillanatait élénken, képek és illatok formájában tároljuk agyunkban. Az emlékek azonban az idő múlásával fakulnak, így sokszor a technológiát hívjuk segítségül, ha nosztalgiázni szeretnénk örömteli eseményeinkről. Fényképeket nézegetünk a telefonunkon vagy a számítógépünkön, és kamerával rögzítjük az élményeket.
Agyunk működése máig kiismerhetetlen, hiszen hiába képes 2,5 petabyte (2,5 millió gigabyte) tárolására, megesik, hogy azt sem tudjuk felidézni, mit ettünk tegnap ebédre. Kütyüktől vagy laptopoktól viszont kifogástalan memóriát várunk el, amelynek biztosításában a Kingston Technology már 30 éve élen jár. Memóriáink ennyi idő elteltével is remekül szolgálnak, és az évek múlásával egyre jobb minőséget képviselnek.
Minden egy memóriamodullal indult
Harminc évvel ezelőtt két mérnök, David Sun és John Tu megalkották az első sima, soros memóriamoduljukat, amellyel együtt életre hívták a Kingston Technology-t. Vállalatuk mostanra a világ vezető memóriagyártójává nőtte ki magát, és közel 3000 munkatársukkal azon dolgoznak, hogy az emlékeket biztonságosan és minél hosszabb ideig tudjuk tárolni.
A számítógépek elterjedésével nagy igény mutatkozott a memóriachipek iránt, 1992-ben az Inc. Magazin a leggyorsabban növekvő vállalatként jellemezte a Kingstont. Nemsokára az Egyesült Államok 500 legnagyobb magánvállalata között találták magunkat, 1995-ben pedig éves eladásaik meghaladták az 1,3 milliárd dollárt. A sikereken felbuzdulva a világ legnagyobb memóriagyártójaként az Egyesült Királyságban megnyitották európai központjukat.
A Kingstonnál minden mérföldkövet a munkatársakkal elért közös sikerként tartanak számon. Egyik legfontosabb értéküknek vallják, hogy munkatársaikra befektetésként tekintenek, és folyamatos fejlődésre, új ötletekre ösztönzik őket. A megbecsülésnek és a közös eredményeknek köszönhetően munkatársaik nagy része már 10-20 éve dolgozik a vállalatnál.
A cég kezdeti lendületéből semmit sem veszített, újabb és újabb mérföldköveket érnek el ma is. 2006-ban az új DIMM-mel átlépték a 16 GB-os memóriatárolás korlátját, és elindították a vezeték nélküli tárolást. Ahogy a DRAM memória úgy az SSD piac is erős területnek számít, ahol a második third-party gyártóként szerepel a vállalat, világszerte pedig a globális SSD csatorna 16%-át birtokolja a Kingston. 2016-ban felvásárolták az IronKey USB technológiáját, és megalkották az első teljesen biztonságos, 100%-os adatvédelemmel ellátott USB-meghajtót 128 bites (később 256 bites) hardveres titkosítással.
Gamerek a célkeresztben
Miután megalapították az iparág egyik legfejlettebb memória tesztközpontját, és megnyitották a világ legnagyobb memóriamodul-gyártóközpontját Kínában, a Kingston új terület felé vette az irányt. Megszületett a HyperX almárka, és vele együtt az elsősorban játékosok és esport rajongók számára gyártott termékek sora. A gamerek körében gyorsan népszerűvé váltak ezek az eszközök, hisz a fejlesztők maguk is játékosok, és saját tapasztalataik alapján alkotnak meg minden részletet.
Ennek köszönhetően közel 5 évvel ezelőtt megérkezett az első gamer fejhallgatók, a HyperX Cloud. Mára a Cloud Stinger fejhallgató a hobbi gamerek, a Revolver és Revolver S a profi FPS játékosok kedvence lett. A gamer perifériák gyártása mellett 2017 februárjában mutatták be a piac legnagyobb kapacitású USB-meghajtóját, a 2 TB tárhelyű DT ULTIMATE GT-t.
