Így lesz a feszültségből stratégiai előny a munkahelyen
A vezetőknek új gondolkodásmódra van szükségük ahhoz, hogy a bizonytalanságból és az új típusú munkahelyi feszültségekből előnyt kovácsoljanak. A mai, egyre gyorsabban változó világban már nem működnek a kivárásra épülő stratégiák vagy a kizárólag pénzügyi eredményekre fókuszáló szemlélet.

 

A Deloitte szakértői szerint ehelyett a döntéshozatal során egyensúlyt kell teremteni az üzleti és emberi szempontok között – ezek ugyanis kölcsönösen erősíthetik egymást. A szervezetek és a munkavállalók közötti feszültségek várhatóan fokozódni fognak, amiben a mesterséges intelligencia (AI) térnyerése is szerepet játszik.

A vezetőknek emiatt olyan döntéshozatali megközelítést kell alkalmazniuk, aminek középpontjában az emberi teljesítmény áll, pontosabban az üzleti és emberi eredmények egyensúlya. A Deloitte legfrissebb Globális Humán Erőforrás Trendek 2025 tanulmányában három kulcsdimenziót (munka, munkaerő, szervezet és kultúra) vizsgáltak. A szakértők szerint mindhárom területen olyan feszültségek azonosíthatóak, amelyeket a szervezetek megfelelő megközelítéssel potenciális lehetőségekké alakíthatnak.

„A tavalyi felmérésünk eredményei azt mutatták, hogy növekszik a feszültség az üzleti és emberi szempontok között. Az idei válaszok alapján ezek összehangolása sem megy egyik napról a másikra. A felmérésben résztvevő szervezetek mindössze 6 százaléka tett érdemi lépéseket annak érdekében, hogy beépítse stratégiájukba az emberközpontú értékteremtést. Sokan továbbra is csak a gyors üzleti eredmények elérésére koncentrálnak, háttérbe szorítva a hosszú távon jelentkező emberi eredményeket, pedig ezek nem egymást kizáró tényezők. Az üzleti és emberi szempontok együttes figyelembevétele hozhat valódi és hosszú távon fenntartható eredményt” – mondta Csépai Martin, a Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatója.

 

Sokan továbbra is csak a gyors üzleti eredmények elérésére koncentrálnak, háttérbe szorítva a hosszú távon jelentkező emberi eredményeket

 

A vezetők szerepe és kihívásai: A vezetők ma olyan, egymással ellentétes kihívásokkal néznek szembe, mint a pénzügyi elvárások rövid távú teljesítése és a hosszú távú stratégiai célok elérésének biztosítása. Emellett az AI térnyerése is újfajta kihívásokat teremt. A vezetőknek bizalmat kell építeniük és csapataikat is fel kell készíteniük a mesterséges intelligenciával való együttműködésre, ugyanis a vezetés célja ma is az, hogy másokkal együttműködve, az emberi teljesítményt kiaknázva teremtsen értéket.

Döntéshozatal a bizonytalanságban: A bizonytalan környezet fegyelmezett, adatvezérelt döntéshozatalt követel. A jó döntésekhez elengedhetetlen releváns adatok használata, az érintettek bevonása, de nem a konszenzus kedvéért, hanem a megalapozott döntések érdekében. Fontos, hogy a döntési jogkörök ott legyenek, ahol valódi tapasztalat van – például az AI integrációját érintő kérdésekben.

A stabilitás és agilitás egyensúlya: A munkavállalók stabilitásra vágynak, a szervezetek viszont agilitásra törekednek. Az új munkamodell kialakítása akkor lehet sikeres, ha lehetőséget teremt mindkettőre – például úgy, hogy időt biztosítanak a munkavállalóknak a valóban értékteremtő feladatokra, és csökkentik a felesleges terheket.

Együttműködés a mesterséges intelligenciával: Az AI térnyerése megköveteli, hogy a szervezetek újragondolják a munkavállalói értékajánlatukat. Az emberek már nemcsak munkát keresnek, hanem olyan környezetet, ahol együtt fejlődhetnek a technológiával. Fontos felismerni, hogy a mesterséges intelligencia nem az emberek helyére lép, hanem kiegészíti a humán képességeket. Egy másik probléma a tapasztalati szakadék. Sok új belépő nem rendelkezik a szükséges tapasztalattal, miközben a belépő szintű lehetőségek is szűkülnek. Ennek áthidalására a munkáltatók, álláskeresők és oktatási intézmények részéről is új szemléletre van szükség.

Technológia, teljesítmény és motiváció

A technológiai beruházásokat már nemcsak hatékonysági szempontok alapján kell értékelni, hanem figyelembe kell venni azok hatását az emberi teljesítményre is. Az új technológiai döntésekhez új mérési és értékelési rendszerekre van szükség, amelyek összhangban vannak az üzleti és emberi célokkal.

„A szervezetek egyre több feszültséggel néznek szembe, de fontos felismerni, hogy ezek nem problémák, hanem lehetőségek. Az üzleti és emberi szempontokat egyensúlyban tartó vezetés képes ezekből előnyt kovácsolni. Ehhez viszont új gondolkodásmódra, bátor döntésekre, rendszerszintű változtatásokra és a mesterséges intelligencia aktív integrálására van szükség. A siker kulcsa az, hogy a vezetők, hosszú távon is fenntartható módon tudjanak egyensúlyt teremteni a nyereség és az emberi érték között” – összegezte Dankó Nóra, a Deloitte Magyarország HR tanácsadási üzletágának szenior tanácsadója.

A dolgozók motivációjának megértése kulcsfontosságú a teljesítmény felszabadításához. A marketing már régóta alkalmazza a motivációközpontú megközelítést – a HR-nek is érdemes ezt követnie. Ugyanakkor a hagyományos teljesítménymenedzsment nem elegendő. Nem várható el, hogy egyetlen folyamat oldjon meg minden emberi teljesítménnyel kapcsolatos kérdést. Ehelyett rendszerszintű, hosszú távú megközelítésre van szükség.

 

| Illusztrációk: Adobe Stock

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.