Így lesz a jövő adatközpontja fenntartható és biztonságos
Az adatközpontoknak egyre komolyabb elvárásoknak kell megfelelniük, legyen szó teljesítményről, kapacitásról vagy éppen a biztonságos és megbízható működésről. Elengedhetetlen, hogy a rendszer folyamatosan elérhető legyen, de az adatokhoz kizárólag azok férhessenek hozzá bármikor és bárhonnan, akik erre jogosultak.

 

A Kingston Technology szakértői összegyűjtötték, melyek a legfontosabb szempontok az adatközpontok működtetésében napjainkban, merre tart a technológia fejlődése ezen a területen, és hogyan segíti a kihívások leküzdését az SSD-technológia a kiemelkedő teljesítménynek, az alacsonyabb energiaigénynek, illetve a biztonságos és megbízható működésnek köszönhetően. A Gartner előrejelzése szerint az európai szervezetek 2025-ben várhatóan 1,28 milliárd dollárt költenek informatikai eszközökre, ami 8,7%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A növekedés mögött elsősorban a mesterséges intelligencia (AI) térnyerése és az adatközponti infrastruktúra fejlesztése áll, mivel egyre több helyen vezetnek be AI-optimalizált szervereket. Ezeket a rendszereket kifejezetten arra tervezték, hogy megfeleljenek a gépi tanulással és AI-alapú szolgáltatásokkal járó speciális igényeknek.

Működj folyamatosan, de légy fenntartható!

Ezek a rendszerek azonban jóval több energiát igényelnek. Ennek következtében ma már egy közepes méretű adatközpont is körülbelül annyi áramot fogyaszt, mint egy kisebb város. Ez kihívást jelent a bővítések során, különösen Európában, ahol az energiaellátás elérhetősége korlátozhatja a fejlesztéseket. Mindezek mellett egyre hangsúlyosabb elvárás, hogy az adatközpontok a növekvő fogyasztás ellenére is fenntartható módon működjenek.

Ennek érdekében egyre több helyen alkalmaznak olyan mutatókat, mint a teljesítményfelhasználás hatékonysága (PUE), amely az energiafogyasztást az informatikai teljesítményhez viszonyítva méri. A cél az, hogy csökkentsék az energiafelhasználást, ahol csak lehetséges. Emellett terjedőben van a vízfelhasználási hatékonyságot (WUE) mérő mutatók bevezetése is, hogy mérsékeljék a vízpazarlást – különösen azért, mert a hagyományos hűtőrendszerek jelentős mennyiségű vizet igényelnek.

 

Ma már egy közepes méretű adatközpont is körülbelül annyi áramot fogyaszt, mint egy kisebb város | Illusztráció: Adobe Stock

 

Ezért a vállalatok az alternatív hűtési megoldások felé fordulnak, amelyek hatékonyan kezelik a nagy teljesítményű szerverek által termelt hőt. A trend egyértelműen a folyadékhűtés irányába mutat, mivel ez jóval hatékonyabb a hagyományos léghűtésnél. Kiemelkedően hatékony például a merülő hűtés (immersion cooling), ahol a teljes IT-eszközt egy speciális, elektromosságot nem vezető folyadékba merítik. Ez azonban jelentős beruházást igényel, így nem mindenhol kivitelezhető. Költséghatékonyabb megoldást kínál az „on-chip cooling” technológia, amelynél közvetlenül a processzorokon és más kritikus alkatrészeken alkalmazzák a hűtőfolyadékot. Ez hatékony hőelvezetést biztosít kisebb befektetéssel is.

Fejlett tárolási megoldások: SSD-k előretörése

A fenntarthatósági és hűtési szempontokon túl az adatközpontok számára a tárolás optimalizálása is kulcsszerepet játszik a hatékony működésben. Ennek érdekében egyre gyorsabb, rugalmasabb és hatékonyabb tárolási megoldásokat keresnek. A klasszikus merevlemezes meghajtók (HDD-k) hosszú ideig uralták a piacot, mára azonban egyre inkább az SSD-k kerülnek előtérbe, mivel nagyobb sebességet, rugalmasságot és megbízhatóságot kínálnak. Ez pedig kifejezetten fontos olyan alkalmazások esetében, amelyek csak akkor működnek jól, ha valós időben rendelkezésre állnak az adatok. Ilyen lehet például egy mesterséges intelligenciára épülő rendszer, egy gépi tanulási modell vagy egy digitális iker.

 

Az SSD-k kisebb helyen is nagy mennyiségű adatot képesek kezelni, és kevesebb hőt termelnek | Illusztráció: Kingston Digital

 

Az SSD-kre való átállás azonban nemcsak a teljesítmény miatt előnyös. Egyre több adatközpont szembesül fizikai korlátokkal, például helyszűkével és a már említett hűtési kihívásokkal. Az SSD-k ebben is előnyt jelentenek: kisebb helyen is nagy mennyiségű adatot képesek kezelni, és mivel nincsenek bennük mozgó alkatrészek, kevesebb hőt termelnek. A kisebb helyigény és az alacsonyabb hőtermelés együttesen mérsékelheti az adategységenkénti hűtési igényt, ami hozzájárulhat az üzemeltetési költségek csökkentéséhez és a hatékonysági célok eléréséhez is.

Biztonság minden szinten

Ahogy egyre több érzékeny adat kerül az adatközpontokba, a biztonság szerepe is felértékelődik. Ezek az információk ma már komoly értéket képviselnek – nemcsak a vállalatok, de a rosszindulatú támadók szemében is. Épp ezért kritikus fontosságú, hogy minden adatközpont hatékonyan kizárja az illetéktelen hozzáféréseket. A megfelelő védelem több rétegből épül fel – fizikai és digitális szinten egyaránt. Nem elegendő pusztán a szoftveres megoldásokra támaszkodni – a hardveres védelemnek is aktív szerepet kell vállalnia.

Jó példa erre a titkosítással ellátott SSD-k alkalmazása. Ezek az eszközök nemcsak gyorsak és megbízhatóak, hanem aktívan hozzájárulnak az adatbiztonsághoz is. A Kingston DC600ME Enterprise SSD például beépített AES 256 bites titkosítást kínál, emellett támogatja a TCG OPAL 2.0 szabványokat is – ezek révén az adatok még akkor is védve maradnak, ha valaki fizikailag hozzáférne az eszközhöz.

 

| Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock

Az autonóm rendszerek hozhatják el a balesetmentes közlekedést?
Ha egy önvezető autó balesetet okoz, ki a felelős: az utas, a gyártó vagy maga az algoritmus? Dr. Herke Csongor és Kis Kornél István, a téma szakértői az önvezető járművek jogi és technológiai kihívásait vizsgálták meg.
Környezetbarát rombolás: új korszak nyílik a zöld építőiparban
Erlangenben a Siemens egy olyan építési projektet indított el, amely nemcsak Németországban, hanem világszerte mérföldkőnek számít: az első ipari léptékű, teljesen elektromos bontás valósult meg kibocsátásmentes módon.
Átalakuló technológia: a GenAI és az együttműködés a siker új kulcsa
A Deloitte friss felmérése, a „Deloitte Tech Exec Survey”, szerint a technológiai vezetők szerepe átalakul, miközben a generatív AI (GenAI) és a funkciók közötti szoros együttműködés kulcsfontosságúvá válik a sikeres üzleti átalakulásokhoz.
Nemzetközi díjat nyert a magyar mérnökök digitális tervezése
Rangos elismerésben részesült a bim.GROUP mérnökeinek tervezése: a kecskeméti Greentech Solar Parking elnyerte a TEKLA BIM Awards „Kis méretű projektek” kategóriájának regionális díját, ezzel kijutottak a nemzetközi döntőbe.
Új magyar applikáció támogatja a munkavállalók mentális jóllétét
A munkahelyi mentális egészség kérdése egyre nagyobb kihívást jelent a vállalatok számára, hiszen miközben az alapvetően meghatározza a szervezet teljesítményét, a munkaerőpiacon mind nagyobb súllyal jelenlévő Z generáció már komoly elvárásokkal fordul a cégek felé ezen a téren is.