Informatikával támogatott vasúti szállítás
Jóllehet a vasúti informatika sokéves múltra tekint vissza, a fejlesztések üteme elmarad a kívánatostól. Magyarország európai szinten nem tartozik az éllovasok közé, de van olyan terület, ahol fejlett országokat is magunk mögé utasítunk.

 

A vasúti szállítás rendkívül jól szervezett, sok szereplőt felvonultató, térben kiterjedt folyamatrendszer. Ennek megfelelően a vasúthoz kapcsolódó informatikai megoldások is kiterjedtek és komplexek. Mivel a pálya az áru- és a személyszállításban közös, továbbá a vontatóeszközök is gyakran közösek, a szerelvények irányítása területén találkozhatunk közös IT-megoldásokkal.

Egyébként az áru- és a személyszállítás jellemzően más-más informatikai megoldásokat követel meg. Az alapvető különbség abból fakad, hogy míg az áru mind a fizikai mozgatást, mind az információkezelést tekintve passzív, addig az utas minden téren aktív: átszáll, gondolkozik, választási helyzetben dönt. Az informatikai rendszereknek tehát más-más funciót kell betölteniük az áru- és a személyszállításban.

 

Az utasok mozgása is nyomon követhető lesz

 

Ami az informatika helyzetét illeti, a vasútnál – akárcsak a légi közlekedésben –, a fokozottan veszélyes üzemre való tekintettel, igen korán megkezdődtek a fejlesztések, az automatizálás. A közút e téren sokáig komoly lemaradásban volt, de mára (például a fejlett forgalomirányító és -szabályozó rendszerek, valamint az autonóm járművek megjelenésével) egyre kisebb a különbség. Fokozatosan az összes közlekedési alágazatban eljutunk oda, hogy minden jármű látható, követhető és irányítható lesz.

Ritka még a kihasználtságfüggő díjszabás

A személyszállítás érdekes tendenciája, hogy az irányítás nem csak a járművek, hanem az utasok mozgását is megpróbálja befolyásolni: igyekszik a vonatok kapacitását és az utazóközönség igényeit összehangolni. A feladat persze bonyolult, és esetenként nem is megoldható. A naponta ingázó dolgozók, vagy egy fesztiválra utazók tömege óhatatlanul aszimmetriát okoz a szerelvények kihasználtságában. Ezen még az informatika sem segíthet.

A fejlődésnek köszönhetően azonban egyre több valós idejű utazási információ áll az üzemirányítás rendelkezésére, így a kapacitások jobban kihasználhatók, tervezhetők. – A pillanatnyi személyes igények megbecsülésekor fontos szerephez jutnak a mobileszközök, amelyek adatokat szolgáltathatnak az utazói igényekről, mozgásokról, visszajelzésekről. Az így összegyűjtött információ alapján a mainál kedvezőbben lehetne a járműkapacitásokat elosztani, átcsoportosítani. Feltéve persze, ha volna elég jármű, ami a hazai viszonyokra sajnos nem mondható el – fogalmaz dr. Csiszár Csaba, a Műegyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszékének docense.

Egy másik fontos irány az utaskezelési műveletek automatizálása. Ha valaki számítógépéről vagy mobiltelefonja segítségével vásárolja meg a menetjegyét, nem kell sorban állnia. Következő lépés, hogy a jegyet nem kell kinyomtatni, hanem elég csak letölteni az okostelefonra. Előbb-utóbb öngerjesztővé válik a folyamat, hiszen aki előre foglal jegyet, annak biztos helye lesz a vonaton, aki viszont csak az utolsó pillanatban, a pénztárban veszi meg a jegyét, az nagy valószínűséggel állhat a vonaton. Egy ilyen rossz tapasztalat egyre többeket ösztönöz az internetes vagy mobiltelefonos elővételre.

 

Az új vasúti jegyértékesítési rendszerrel a MÁV-Start Zrt. már hetente 200 ezer darab jegyet ad el (Fotó: MTI/Kallos Bea)

 

A Magyarországon interneten vásárolt jegyek aránya folyamatosan növekszik, amit a néhány százalékos díjkedvezmény elő is segít. Vélhetően nem ösztönző hatású, hogy meglehetősen bonyolult az internetes elővétel folyamata. Ez azonban nem az informatikusok számlájára írható. Maga a szabályrendszer, az eljárás rendkívül bonyolult, amit az informatika csak leképez. Talán e bonyolultságnak is tulajdonítható, hogy kifejezetten vonatjegy vásárlását segítő mobilalkalmazás a hazai vasútnál egyelőre nincs.

– Lökést adna az internetes jegyelővételnek, ha a díj és a vásárlás ideje, illetve a vasúti kocsik kihasználtsága között összefüggés lenne. A lényeg, hogy minél később vásárol valaki, illetve minél jobban telített a vonat, annál drágább a jegy. A nemzetközi gyakorlatban, akárcsak a repülőjegyeknél, már találkozhatunk ezzel a megoldással, itthon azonban még csak apró kezedményezések látszanak. Németországban viszont látványos megtakarítást érhet el az, aki idejében megveszi a vonatjegyét. Az indulás előtt vásárolt jegy akár a három-négyszeresébe is kerülhet az előre megváltottnak – mutat rá Csiszár Csaba.

Hiányzik az integráció

Az online helyfoglalás óriási problémája a nemzetközi integráció hiánya. Minden ország a saját vasúti rendszerével van elfoglalva, és még a több országot átszelő megoldásoknál sincs egységes foglalási rendszer. Ebből fakadóan szinte lehetetlen megvenni az interneten egy olyan nemzetközi jegyet, amely átszállásokat is tartalmaz.

Sajnos az integráció hiánya belföldi viszonylatban is gondot jelent. Ha valaki például Debrecenből Budapestre utazik, jellemzően háromfajta jegyet kell vennie: a debreceni helyi közlekedésre, a vonatra és a fővárosi helyi közlekedésre. Sokkal egyszerűbb lenne, ha egyetlen vásárlással az internetről, egy nyilvános terminálról vagy akár mobiltelefonról meg lehetne vásárolni a kombinált jegyet - fogalmaz Földes Dávid, a Műegyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszékének PhD hallgatója.

 

A taxisok nem közösködnek

 

A szakértők a nemzetközi és a belföldi integráció hiányát részben annak tulajdonítják, hogy a vasúttársaságok jellemzően úgy tekintik, mintha az utasok csak a pályaudvaron keletkeznének. A közlekedési lánc többi elemével mérsékelten foglalkoznak, így többnyire az utas gondja, hogy miként jut el a pályaudvarra, illetve az érkezés után mivel és mikor jut el végső úticéljához.

– Az első lépés az volna, hogy legalább a menetrendi kereső szintjén egy közös rendszerben lássa az utas a rendelkezésére álló lehetőségeket. Magyarországon körülbelül fél éve jelent meg az első integrált kereső, ami a vasúti és a helyközi autóbuszjáratokat tartalmazza. Teszteltük a rendszert, de eredményeink nem egyértelműen pozitívak. Könnyen előfordulhat például, hogy a rutintalan utas nem az optimális javaslatot kapja – figyelmeztetnek a szakértők.

Hasonlóképpen komoly gondot jelent a forgalomirányító (például a vasúti és autóbuszos) rendszerek összekapcsolásának hiánya. Jelenleg néhány esetben a buszvezető személyes döntésén, jóindulatán múlik, hogy érdeklődik-e a pályaudvaron a vonat várható késéséről, illetve megvárja-e a szerelvényt vagy sem. Németország e téren is elöl jár, ráadásul a vasúttársaság  támogatja, hogy az utasok a vasúti jegy mellé, a csatlakozó autóbusz-járatokra is vásárolják meg jegyüket. Egészen újszerű kezdeményezés, hogy a vonatjegy mellé jegyet lehet venni a főpályaudvarokon várakozó elektromos kisautókra is.

A BME tanszékének munkatársai – kísérletképpen – megkérdeztek egy hazai taxitársaságot, hogy üdvözölnék-e, ha a vonatjegy mellé taxit is rendelhetnének az utasok a célállomás pályaudvarára. Noha egy haladó szemléletű, informatikailag fejlett, fővárosi taxis cégről van szó, a válasz nemleges volt. A társaságnál kielégítőnek tartják, ha az utasok taxirendeléseiket telefonon, az interneten vagy a helyszínen, egyéb utazásaiktól függetlenül intézik. A nemzetközi tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy a mobilitási lánc folytonosságát, az utasok kényelmét, valamint a szolgáltatók bevételeinek növekedését a rendszerek integrációja biztosítja.

Biztonság három vonatkozásban

A vasútnál – a közlekedési mód fokozott veszélyességére való tekintettel – kiemelt szerephez jut a biztonság, ami jellemzően három vonatkozásban merül fel. A forgalombiztonságról, tehát a balesetek elkerüléséről az automatizált vonatirányító és -felügyelő rendszer gondoskodik. Az üzembiztonság alapvetően a járművek és a pálya műszaki állapotának függvénye. Ezen a téren sajnos aggasztó a hazai helyzet.

A teljes rendszer valamennyi elemével gond lehet: vagy a mozdony, vagy valamelyik kocsi, vagy a pálya hibásodhat meg. Elég egy nagyobb eső vagy keményebb téli nap, és a váltókat nem lehet állítani. A rendszerbe épített korszerű informatikai elemek csupán enyhíteni tudják ezeket a problémákat. A korszerű motorvonatok példa értékűek az utasbiztonság tekintetében. A kocsikban elhelyezett kamerák képeit egy diszpécserközpontba továbbítják, ahol a személyzet nem csak passzív szemlélője lehet a vonaton történő eseményeknek, hanem adott esetben be is avatkozhat.

Autonóm nem, automata igen

A nagyobb távolságú vasúti közlekedésben még a zárt pályájú szupervonatokon is mindig van vezető, nem beszélve azokról a vonatokról, amelyeknek a pályáját közúti kereszteződések szelik át. A vasútnál egyelőre nincs autonóm forgalom, tehát nem megengedett, hogy a jármű, az őt ért külső hatásokra, saját maga „találja” ki a megoldást. A vonatközlekedésben, még a teljesen zárt, rövid pályás vonatoknál (például metróvonalak, repülőterek termináljainak összeköttetései) is csak automatizmusok vannak.

Az IoT még várat magára

Igazi előrelépést jelent az utasok számára az online vonatinfó. Magyarország e téren jól áll: körülbelül 5 éve van internetes rendszer, de ma már több mobilalkalmazással is nyomon követhetőek a szerelvények. A rendszerekben jellemzően a mozdonyba vagy a motorvonatba épített GPS szolgáltatja az adatokat. A környező országok a hazainál kicsit később indították hasonló szolgáltatásaikat, ám azok gyakran nem a mozdonypozíció alapján, hanem az üzemirányítási rendszerből, tehát a sínfoglaltságból határozzák meg a vonat helyzetét. Mindkét megoldás megbízható, és kielégítő pontosságú.

 

Érdekes új jelenség, hogy az utasok, okoseszközük segítségével megoszthatják utazási tapasztalataikat a közösségi médián. Németországban például a Lokin nevű alkalmazással információt lehet adni a vonat késéséről, tisztasági problémáiról, zsúfoltságáról stb.

 

Noha a korszerű mozdonyoknál és motorvonatoknál a jármű értékének 40-50 százalékát a rendkívül fejlett elektronika teszi ki, az úgynevezett IoT, tehát a tárgyak internete még nem terjedt el a vasúti közlekedésben. A szakértők szerint arra még várni kell, hogy a mozdony vagy a motorvonat, a beépített érzékelői segítségével összegyűjtött diagnosztikai adatokat minden esetben automatikusan jelezze az üzemeltető vagy a gyártó felé, ha valami gond van: működési zavart észlel, túl nagy a fogyasztás, egy alkatrész meghibásodása várható stb.

 

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.