Innováció mentén szakad ketté a hazai vállalati szektor
Meglepő eredményeket hozott az elmúlt húsz év legátfogóbb innovációs kutatása, melynek során felmérték az 50-250 fő közötti cégek jelenlegi és korábbi gazdasági helyzetét, és innovációs gyakorlatukat.

 

Az RnD Strategy Kft. és a Kantar – Hoffman nemzetközi piackutató közös vizsgálata  egyértelműen megmutatta, hogy bár a cégvezetők világosan látják, hogy azok a cégek, akik folyamatosan foglalkoznak megújulással és innovációval, képesek bevonzani az új, tehetséges munkaerőt, motiválni és megtartani meglévő szakembereiket, csökkenteni a fluktuációt, gyorsabbá és költséghatékonyabbá tenni reakcióidejüket a piaci változásokkal szemben, és ezáltal meg tudják alapozni pénzügyi stabilitásukat és növelni tudják hatékonyságukat – vagyis az innováció segítségével hatalmas piaci előnyhöz juttathatnák vállalkozásukat –,  mégsem tesznek semmit a folyamatos megújulás érdekében.

Minden induló vállalkozás innovációval kezdődik. Mindenki, aki céget alapít, azt gondolja valamit jobban fog tudni, mint a versenytársai. Ám a kezdeti megújulási szándék nem feltétlen marad fenn az évek múlásával és akkor a vállalkozásoknak szembe kell nézniük a munkaerő fluktuációjával és motiválatlanságának problémakörével. Ez indukálja a megfelelő szakértelem hiányát, ami viszont előbb-utóbb a szolgáltatások vagy termékek színvonalának romlásához, és ezáltal a pénzügyi stabilitás elvesztéséhez vezet.

Az innováció nem egyszeri projekt

A gazdasági helyzet tekintetében a válaszadók pozitívan vélekedtek a vállalatuk elmúlt egy évéről, ezzel ellentétben a jelenlegi évet tekintve több mint egy harmaduk érezte úgy, hogy rosszabb helyzetben van. A következő másfél évről pedig kifejezetten pesszimistán nyilatkoztak a vállalatvezetők, a válaszadók több mint fele inkább negatív projekciót vetít előre vállalata életében. A vállalkozások szubjektív önreflexiójára és versenytársi helyzetére vonatkozó kérdésekből kiderült, hogy a vállalati vezetők számára a sikeresség legfontosabb fokmérője – a cég pénzügyi mutatói után közvetlenül – a vállalaton belül zajló fejlesztések és innovációk megléte (60%).

 

 

Ugyanakkor alig 51% foglalkozik folyamatosan a megújulással, alkalmazott innovációval. A korábban megvalósult innovációs projekteket megvizsgálva kiderült, hogy a vállalatok többségében technológiai jellegű innovációkat végeztek, melyeket 36%-a saját forrásból, 7%-a pályázati forrásból, 42%-a pedig vegyes forrásból finanszírozott.


Az elakadt vagy befejezetlen innovációs folyamatok vizsgálatakor az derült ki, hogy az elakadás okának elsődlegesen a forráshiányt nevezték meg a válaszadók (77%), de emellett kiemelt tényező volt a szükséges szakértelem hiánya (42%), illetve harmadik helyen a munkavállalói motiválás probléma köre végzett (28%).


Az RnD Strategy és a Kantar - Hoffman piackutatásából világosan látható, hogy bár a vállalatok sikerességüket még mindig leginkább pénzügyi mutatókkal mérik, de ennek egyre fontosabb részévé válik az innováció is.

„Azok a cégek, akik eredményesen működnek az innovációra soha nem egyedi projektként tekintenek, hanem szemléletmódként építik be a vállalat életébe, és folyamatosan gyakorolják azt. Esetükben az eredményorientált működés egyet jelenet az innovációs szemléletmóddal, ami minden esetben a vállalkozás pénzügyi mutatóinak javítására irányul. Vagyis kijelenthető, hogy a pénzügyi mutatók már önmagukban nem jelentenek kizárólagos siker tényezőt, továbbá, hogy az innováció mentén szakad ketté a hazai vállalati szektor.„ – nyilatkozta Dobos Vivien, az RnD Strategy Kft. ügyvezetője.

Az RnD Strategy Kft. 2022-ben kibővítette management boardját és fókuszt váltott, az oktatási szféra mellett nyitott a kis-és középvállalkozások irányába, célul kitűzve, hogy intézményesítse az innovációt a szektorban. Támogatva ezzel a vállalkozásokat, hogy az egyre gyorsabban változó makro- és mikro ökonómiai környezetben is stabil piaci és pénzügyi helyzetüket megtalálva működhessenek.

(Forrás: RnD Strategy, Kantar - Hoffman)

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.