Ipar Napjai 4.0 - Az igazodási pont
Az előzőnél is sikeresebb négy napot zárt a Mach-Tech és Ipar Napjai kiállításegyüttes. Idén 19 ország több mint 430 kiállítója vett részt a szakmai seregszemlén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban május 9–12. között. A kiállításon több fontos gazdasági bejelentés hangzott el.

 

Magyarország legnagyobb ipari seregszemléjén valamennyi olyan ágazat részt vett, amely vezető szerepet játszik az ipari digitalizáció, más néven az ipar 4.0 térhódításában. A szerszámgépes és más gépipari szereplők, a robotgyártók, az elektronikai vállalatok, a logisztika képviselői, a vezérlések megvalósítói egyaránt nagy számban voltak jelen a Budapesti Vásárközpontban. A négy nap alatt 16700-an keresték fel a kiállítást, ami több mint 10 százalékos növekedés a két évvel ezelőttihez képest. Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója szerint ekkora érdeklődés már régen nem volt tapasztalható a Mach-Tech és Ipar Napjai kiállítások iránt, ami elsősorban az iparban zajló forradalmi változásoknak tudható be.

 

 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a kiállítás megnyitóján újabb 15 milliárd forintos keretet jelentett be a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programhoz (NBT). A tárca 2015-ben indította a programot, akkor 14, tavaly 35 nagyvállalat kapott támogatást. A miniszter az ipar napjai analógiájára korunkat a (magyar) ipar heteinek, hónapjainak, éveinek nevezte, és kiemelte, az ipar 4.0 megváltoztatja a teljes gondolkodásunkat. A közeli jövőben a munkahelyek csaknem tizede a digitalizációval megszűnik vagy átalakul, ami komoly feladat elé állítja az oktatással, az át- és továbbképzéssel foglalkozó intézményeket.

 


Ha Magyarország fenntartható, a felzárkózást biztosító ütemű gazdasági növekedést kíván elérni, az erőforrásokat az innovatív iparágakba kell irányítani


 

– mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára az NGM tematikus napján. Az államtitkár kiemelte, hogy a kormány számára elsőrendű kérdés a beszállítófejlesztés, amelyre két év alatt 14 milliárd forintot szánnak különböző programokban. Példaként említette a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban 2,5 milliárd forintból megvalósuló úgynevezett mintagyárak kialakítását nagyvállalatokkal közösen, ahol a kis- és középvállalatok megismerkedhetnek a digitalizáció, az ipar 4.0 lehetőségeivel. Az NGM tematikus napján hazai és külföldi előadók járták körül a technológiai fejlesztés kérdéseit és annak hatásait az általános gazdasági növekedésre.

 

 

Emellett több mint egy tucat konferencia, kerekasztal és szakmai program kapcsolódott a kiállításokhoz. Az egyre növekvő kiállítói érdeklődés következtében ezek a programok ezúttal külön pavilonban (F) kaptak helyet. Nagy figyelem kísérte a többi között a MAJOSZ hagyományos autó- és gépipari beszállítói fórumát, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara társszervezésében, amelyen 150-nél is több üzleti tárgyalást folytattak beszállítók és beszerzők. Sokan vettek részt az energiahatékonysággal, valamint a cégek munkaerő gondjaival foglalkozó konferenciákon is.

A kiállítás egyik legfontosabb eleme, a 2013-ban elindított és azóta folyamatosan fejlesztett Application Zone volt. Sikert aratott a kiállítók újfajta, interaktív bemutatkozása, amelyen gyakorlat közben mutathatták be gépeiket, szolgáltatásaikat az érdeklődőknek.

Immár harmadik alkalommal volt a kiállítás része a GTE-Autopro Techtogether diákverseny, amelyen 8 egyetem 18 csapata mérte össze tudását a gyártástechnológia és ipar 4.0, digitalizáció kérdéseiben. A nyolc egyetemről érkező diákokcsapatok műszaki kvíz feladatokat oldottak meg, bemutatták a járműépítéseik során felhasznált ipar 4.0 ismereteiket, és a kiállításhoz kötődve expo-caching kérdésekre kerestek válaszokat. Idén az Óbudai Egyetem OECO csapata nyerte a versenyt.

A nyár rejtett adója a vállalkozásoknál
Szakértői becslések szerint a hazai közép- és nagyvállalatok éves nyereségének akár néhány százaléka is eléghet a július-augusztusi időszakban. A veszteséget azonban nem maguk a nyári leállások okozzák, hanem egy új jelenség: a hibrid munkavégzés és a tisztázatlan helyettesítések találkozásából született információs káosz.
Svájci befektetővel nyit Nyugat-Európa felé a magyar gépipari cég
Tulajdonosi és vezetési struktúrájának átalakításával lépett új növekedési szakaszba a Savaria Ipartechnika Kft. Az Ipar 4.0 elvárásainak idehaza az elsők közt eleget tevő gyártóvállalat tulajdonosi háttere svájci kötődésű intézményi befektetőkkel erősödött meg.
Kapcsolóberendezések újracsomagolva
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
A rugalmatlanság drága dolog: 20 milliárd forintot égetett el idén a villamosenergia-piac
A negatív áramár nem a bőség, hanem a rugalmatlanság tünete. Idén eddig nagyságrendileg 43 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) a negatív árú órákban realizált piaci veszteség. Cikkünkben a Green Cloud szakértői elemzik a kialakult helyzetet.