Jakabszálláson építik a közlekedés jövőjét
Bemutatták a világ első hidrogén üzemanyagcella meghajtású, személyszállításra is alkalmas, magyar-amerikai együttműködésben fejlesztett légi járművet.

 

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a jakabszállási repülőtéren tartott sajtótájékoztatón elmondta: a hidrogéngazdaság a klímavédelem egyik alapja. Az energetikai és klímastratégiában önálló fejezetként szerepel a magyar hidrogéngazdaság fejlesztése, hiszen várhatóan a mesterséges intelligencia, az ipar 4.0 és az 5G technológiai platform mellé hamarosan fel fog sorakozni egy negyedik is, ami alapvetően a hidrogéngazdaság platformját fogja jelenteni. Az autóipar továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója, de az elmúlt évek beruházásainak, jogszabályi és szakmai döntéseinek hatására a repülőgépipar erőteljes fejlődésnek indult.

A miniszter szerint a bemutatott drónfejlesztés mindhárom, a magyar gazdasággal szemben fektetett jövőbeni elvárásoknak megfelel, mivel "high-tech, zöld és magyar" is. Mint mondta: a fejlesztés high-tech, hiszen a légügyipar folyamatosan átalakul, és a drónok jelentősége az elkövetkező időszakban erősödni fog. Ez azon is látszik, hogy az Európai Unió létrehozta a drónszabályozását, amelyet idén júliustól Magyarországon is aktívvá tesznek majd – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy a zalaegerszegi autonóm járművekre épített pálya tökéletesen alkalmas arra is, hogy ott drónokat, illetve a földfelszínen haladó járművekkel folytatott interakciójukat is tesztelhessék. Palkovics László kiemelte: a most bemutatott fejlesztés azért zöld, mivel hidrogén üzemanyagcella meghajtású technológiát alkalmaz. A hidrogén előállítás pedig nem a szokásos, vegyipari típusú, tehát nem barna hidrogén, hanem megújuló energiaforrásokból előállított, zöld hidrogén, amely alapvetően beleillik a kormány stratégiájába.

Támogatják a hazai cégek felzárkózását

A miniszter hangsúlyozta: a kormány azt szeretné, ha a high-tech orientált, hatékony külföldi cégstruktúra mellé fel tudnának zárkózni a magyar vállalatok is. Ennek egyik módja a produktivitás növelése, amely vagy a munkaerő képzésével, vagy a vállalatok technológiai támogatásával érhető el. Emlékeztetett: az elmúlt évben létrejött a Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács, amelynek két feladata van: a légiközlekedés optimális működtetésére vonatkozó innovációs elemek, valamint a repülőgépipar, a járműipar mellé való felzárkózásához szükséges stratégiájának kidolgozása.

 

Jakabszállás, A Genevation Aircraft Kft. hidrogénüzemanyagcella-meghajtású, személyszállításra is alkalmassá tehető, de még fejlesztés alatt álló drónja a kft. jakabszállási üzemében 2020. január 22-én. (Fotó:MTI/Ujvári Sándor)

 

Mint mondta: elkezdődött a repülőgépipari képzés átstrukturálása is: nemrégiben hagytak jóvá egy a repülőgép üzemeltetésére, karbantartására és javítására vonatkozó új mesterképzést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, és a tervek szerint újra önálló repülőgépészeti tanszék is létrejön. A fejlesztések a jövőben a kecskeméti és a debreceni egyetemet is érintik majd. Beszámolt arról is, hogy hamarosan a Békéscsabai Szakképzési Centrumban – az Airbus tananyagbeli támogatásával – pilotprojektként elindul egy új, repülőgépekhez értő, középszintű szakemberképzés is. Palkovics László elmondta: intenzív, napi szintű kapcsolatot alakítottak ki az Európai Légügyi Hatósággal. Az együttműködés egyik eleme a zalaegerszegi autonóm tesztpálya továbbfejlesztésére vonatkozik. Létrejött továbbá egy légiközlekedési kutatóközpont a Közlekedéstudományi Intézeten belül, amelynek feladata a repülőgépipari stratégia elkészítése – sorolta a miniszter.

Lepsényi István, a Valor Hungariae Zrt. vezérigazgatója az eseményen kiemelte: feladatuk az, hogy egyetlen egy magyar találmány, ötlet, új gondolat vagy fejlesztési elképzelés se vesszen el, hanem eladható termékké váljon. A Valor fontos szerepet vállal az innovációk eredményes hasznosítását célzó nemzetgazdasági törekvések megvalósításában, különös tekintettel arra, hogy a hazai találmányok sikeres kifejlesztésével és piacra vitelével a magyar gazdaság és a feltalálók profitáljanak. Ezen belül kiemelt terület a hazai klímastratégiai célok megvalósítása, például az alternatív, hidrogénhajtású közlekedés és logisztika fejlesztése. Mint mondta: a magyar kreativitás nemzetközi szinten is kiemelkedő, ezért a Valor célja az, hogy ezt felhasználva minél több magas hozzáadott értékű és innovációs tartalmú termék gyártása kezdődhessen meg itthon.

Szabó Viktor, a Genevation Aircraft Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: cégük megalakulásakor, 2014-ben azt a célt tűzte ki, hogy első termékük, a világ első hibrid térrácsszerkezetű Genpro műrepülőgép megépítése során megszerzett tudásukat nemzetközi kutatás-fejlesztési projektekben, együttműködésekben, később pedig nemzetközi beszállítói tevékenységekben tudják kamatoztatni. Hangsúlyozta: vállalatuk szakembereit érte az a megtiszteltetés, hogy az amerikai Alaka'i Technologies Inc. Európában őket választotta a Skai, a világ első hidrogén meghajtású légijármű fejlesztési partnerének. A Genevation munkája már elindult, hiszen négy hónapja dolgoznak aktívan a fejlesztésen.

A mérnöki tervezés következő generációja
Az Eplan Platform 2027 mérnöki tervezőszoftver felhasználói gyorsabb eredményeket érhetnek el az előzetes tervezés, a villamos tervezés és a vezérlőszekrény-tervezés során. További előnyt jelent az Eplan Copilot integrációja. Az új AI-asszisztens a 2027-es verzióval jelentős támogatást nyújt a mindennapi projektmunkában.
Az AI az ERP-ben: a folyamat fontosabb, mint a látványos felület
Az SAP Hungary 2026-os középvállalati kutatása szerint a következő 1-2 évben egyszerre gyorsulhat fel a vállalatirányítási rendszerek modernizációja, a felhőre váltás és az AI beépülése a napi üzleti folyamatokba.
Már nem elég a hűtve szállítás: ezért lett kritikus a hőmérséklet a gyógyszerlogisztikában
Az elmúlt 10-20 évben alapjaiban változott meg a gyógyszerek szállítása. A korábban jellemzően helyi, kézi és utólagosan ellenőrzött folyamatokat ma globális, digitalizált és szigorúan szabályozott ellátási láncok váltották fel.
Elektromos akkumulátorok automatizált szétszerelése
Hogyan automatizálja a Liebherr az elektromos járművek akkumulátorainak szétszerelését a Festo CMAD szervo-pneumatikus pozíciószabályozójával?
A logisztika ma már nem A-ból B-be szállítás: kockázatkezelés
A logisztikában az A terv mellett már akkor készen kell állnia a B, C vagy akár D opciónak, amikor az eredeti még tökéletesen működik. A megbízók ugyanis ma már nem egyszerűen fuvart vásárolnak, hanem rugalmasságot, ellátásbiztonságot és gyors reakcióidőt. Cikkünkben Mihályka Dávid, a Trans-Sped szakértője összegezte a logisztikai szolgáltatók előtt álló kihívásokat .