Magyar startupokat is várnak az ORLEN Skylight akcelerátor programjába
A feladatok között szerepelnek a digitalizáció, a hatékony- és alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó energiatermelés kihívásai, a töltőállomások korszerűsítése, valamint a jövő fogyasztói elvárásaira való felkészülés is az ipar 4.0 mellett.

 

Az ORLEN Skylight kezdeményezése lehetővé teszi a jelentkezők számára, hogy olyan technológiai tudásra tegyenek szert, amellyel fontos üzleti kihívásokat oldhatnak meg. A pályázaton nyertes projektek pénzügyi támogatást kapnak a kísérleti megoldásuk megvalósításához, valamint szakértői támogatásban részesülnek, használhatják az ORLEN infrastruktúráját a tesztelésre, a legkiemelkedőbb vállalkozások pedig a Csoport stratégiai partnereivé is válhatnak. A program 2021. júliusi indulása óta 9 toborzási fordulón van túl, az ORLEN eddig 24 startup vállalkozással indított együttműködést.

„Évről évre egyre nagyobb az ORLEN Skylight program iránti érdeklődés. A 2023-as év ebből a szempontból kivételes volt, hiszen a kutatás-fejlesztési programot követően hat ígéretes vállalkozással is stratégiai partnerséget kötöttünk. Nagy öröm számunkra, hogy idén már magyar cégek is jelentkezhetnek, hiszen jól tudjuk, milyen innovatívok a magyar vállalkozók. Hiszünk benne, hogy ez a nyílt innovációs modell hozhatja el a jövő fontos fejlesztéseit, az ORLEN Csoport éppen ezért legalább három új felvételi fordulót tervez 2024-re” – mondta el a programról Jaroslaw Szeliga, az ORLEN Magyarország ügyvezető igazgatója.

2023-ban a Skylight akcelerátor program három fordulója is lezajlott, összesen 200 pályázat érkezett be lengyel és külföldi startupoktól, közel 80 kihívás kapcsán. Tavaly nyolc projekt zárult le, amelyek közül hat pozitív ajánlást kapott a kereskedelmi megvalósításra. A közelmúltban megvalósult projektek közé tartozik például a teljesen automatizált ZINU Shop elindítása a varsói Zachodni vasútállomáson, a Ledholo által kifejlesztett innovatív holografikus technológia és a CThings – az 5G, az ipari IoT és a felhőalkalmazások területére szakosodott startup – által tervezett távoli szennyvízfelügyeleti rendszer megvalósítása. A Skylight akcelerátor program 10. fordulójára 2024. április 2-ig jelentkezhetnek a magyar startupok is. Az ORLEN Csoport olyan projekteket keres, amelyek aktuális üzleti kihívásokra választ adnak. A pályázati felhívás és további információ elérhető a program weboldalán: www.orlen.pl/en/about-the-company/innovations/accelerator.

 

| Forrás: Orlen | Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock

Több vármegye áramellátását irányító szoftver újul meg
Az E.ON Hungária vállalatcsoport felelős a teljes Dunántúl, valamint Budapest és Pest vármegye nagy részében a villamosenergia-hálózat üzemeltetéséért, azaz több mint 5 millió lakos villamosenergia-ellátásáért.
Szintet léphet a mikrohálózatok fejlesztése
Költséghatékony energiabeszerzés és -tárolás egyetlen megoldásban – ezt kínálja BESS, a Schneider Electric legújabb fejlesztése. A különleges berendezés újabb lökést adhat a mikrohálózatok kialakításának és támogatja az energiabiztonság megteremtését.
Szervotechnológia extrém teljesítőképességet igénylő alkalmazásokhoz
Az AM8300 sorozatú szervomotorok megjelenésével a Beckhoff termékpalettája beépített vízhűtéses modulrendszerű motorcsaláddal bővült.
Autonóm repülésre képes mesterséges méhraj
A Bionic Learning Network több mint 15 éve foglalkozik a repülés varázsával. A madarak szárnyalásának technikai megfejtése után (Festo SmartBird) a csapat számos más lény repülésének természetes alapelveit is kutatta és technológiai módszerekkel meg is valósította.
Így is csökkenthető a gyártás során keletkező műanyaghulladék
Az új technológiák és a kapcsolódó gyártási folyamatok 50 százalékkal csökkentették a műanyaghulladék mennyiségét, és közel 20 százalékkal javították az újrahasznosítási arányt.