Az nem kétséges, hogy idővel a közlekedés jellege pont a fordítottja lesz a jelenleginek, és a benzines illetve gázolajos gépjárművek fognak csak néhány százalékot kitenni az összes forgalomban lévő gépjármű állományából. Azonban ennek megvalósulása kevéssé a szabályozói oldaltól függ, hiába törekszik az Európai Unió is a fosszilis energiahordozóknak a közlekedésből való kivezetésére, ez a folyamat sokkal inkább hasonlítható össze a Föld mágneses északi és déli pólusainak az esetleges felcserélődéséhez. Vagyis túl sok az ismeretlen tényező a pontos előrejelzésekhez, viszont egy ponton, ami az elektromos autók esetében egy fejlettebb akkumulátor technológia lehet, a váltás nagyon gyorsan bekövetkezhet.

A jelenlegi fejlettségű lítium-ion akkumulátorcsomagok, mint amik például a Tesla modellekbe is beépítésre kerülnek, egyáltalán nem alkalmasak a közlekedés szinte teljesen elektromosra való átállítására, de nem az általuk biztosítható hatótáv, hanem a magas gyártási költségük és a lassú tölthetőségük miatt. Ezt jól példázza, hogy az elektromos közlekedésre való átállásban kiemelkedő Norvégia az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) alapján az első tízben van a világ országai között, így a rendszeresen hivatkozott kimagasló norvégiai elektromos autó eladásoknak globálisan semmilyen érdemi jelentősége sincs.
Valós térnyerésre a tisztán elektromos autók eladásában csak akkor lesz majd lehetőség, ha az elektromos autók gyártási költségei a beépített akkumulátorcsomagjaikkal együtt már jelentősen alatta lesz a hagyományos benzin- vagy dízelmotoros autók előállítási költségeinek, és az elektromos autók szinte 100%-ra való feltöltése egy villámtöltővel már legfeljebb két perc alatt is megvalósíthatóvá válik.
.jpg)
Ez utóbbi esetében ugyanis a párhuzamos infrastruktúra kiépítése is fölöslegessé válik, lévén elektromos töltőoszlopokkal kiegészülve a hagyományos benzinkút-hálózatok vehetik át a közlekedő elektromos autók töltésének a szerepét, miközben a MOL-hoz hasonló olaj- és gázipari vállalatok évről-évre egyre inkább saját villamos erőműveket üzemeltető energiaszolgáltató vállalatokká alakulhatnak át.
Ford F-150 Lightning természetjárós perspektívák
Mindenesetre az elektromos autó Kánaán megvalósulásáig is érdemes a lehető legtöbbet kihozni a jelenleg elérhető technológiákból, amire az Egyesült Államokban rendkívül népszerű és folyamatosan növelt gyártási darabszámú Ford F-150 Lightning tökéletes jelölt.
Az elektromos autók általános használatának egyik legjelentősebb korlátja, hogy nagyobb távolságokon folyamatos előretervezést igényel az újratöltésük biztosítása, amihez pedig például egy vadkempingezésnél a természetben értelemszerűen nem áll rendelkezésre kiépített infrastruktúra.
Nyilván megoldható, hogy az ember egy nagyobb teljesítményű aggregátort és egy tucat gázolajos kannát feltegyen a pick-up platójára, azonban elég valószínűtlen, hogy egy átlagos Ford vásárló aggregátorral és az annak pakolgatásához igencsak hasznos villástargoncával rendelkezzen.

Ilyen esetekben érdemesebb lehet a töltéshez egy sokkal célszerűbb megoldáshoz folyamodni, például egy beépített generátorral is rendelkező quad motor használatához. A Ford F-150 Lightning platóján egy quad remekül elfér, és mivel egy kerekes járműről van szó, így nem kell négy ember vagy egy villástargonca a platóra való felemeléséhez, egy összecsukható rámpa segítségével ez kényelmesen megoldható.
A quad a természetben való pihenést is megédesíti, lévén a korlátozott terepjáró képességű pick-uppal ellentétben egy quad a fák között, egy vízmosásban, vagy épp a homokos tengerparton is tökéletes eszköz a közlekedésre és a környék szépségeinek a felfedezésére.
Ez az elektromos autók töltésére is felkészített, a saját benzinmotorjának a teljesítményéhez igazított áramtermelő képességű generátorral felszerelt quad távirányítással is működtethető lehet a Ford F-150 Lightning központi kijelzőjéről, ahonnan szabályozható lehet a pick-uppal töltőkábellel összekapcsolt quad motorjának a fordulatszáma, de figyelemmel követhető lehet az aggregátor üzemmódban használt quad üzemanyagszintje és többek közt a motorhőmérséklete is.
Egy ilyen, kifejezetten a Ford F-150 Lightning-hoz ideális quadnak a kifejlesztése nem is állna távol a Fordtól, lévén a tajvani KYMCO vállalattal már korábban is együttműködött a Ford, például az F-150 SVT Raptor-hoz is készült egy limitált széria az MXU 500i quad motorból.

Értelemszerűen ez a pick-uphoz képest elhanyagolható motorteljesítményű quad csak hosszú órák alatt tudná akár csak részben is feltölteni a Ford F-150 Lightning akkumulátorait, azonban egy vadkempingezésnél, amikor van bőven idő a töltésre, és ennek érdekében pedig a pick-up által távvezérelve akár egész éjszaka is mehet alacsony fordulatszámon a kipufogóján hangtompítóval is felszerelt quadnak a benzinmotorja, a bármikori töltési lehetőség megléte biztonságot nyújthat a tisztán elektromos Ford F-150 Lightning természetjárásra való használatához.
És bár egy kifejezetten a Ford F-150 Lightning-hoz optimalizált quadnak a vásárlása jelentős anyagi kiadást jelent pusztán az elektromos pick-up természetjárásra való hasznosságának a fokozására, egy beépített generátorral rendelkező, és így a motorteljesítményét töltőkábelen keresztül áram formájában is leadni képes quad nagyon is sokoldalú és hasznos eszköz lehet a hétköznapokban is, főleg a nagyobb telkekkel rendelkezők tulajdonosok számára.
Egy quadra ugyanis nagyon sokféle tolható vagy vontatható eszköz csatlakoztatható, a fűkaszától a lombsöprűn át a hómaróig, amelyek működtetését a generátorán keresztül ez a quad biztosítani tudja, így az ehhez a quadhoz csatlakoztatott eszközöknek nem kell saját belsőégésű motorral rendelkezniük.
(Képek: Ford)