Nő az igény a megújuló energia megoldások iránt
Dacára a koronavírus-járvány hatásainak, a fenntartható energetikai megoldások iránti érdeklődés felfutását várja az európai nagyvállalatok többsége az ipari szektorban a következő egy-másfél évben.

 

Ez derül ki az EIT InnoEnergy legfrissebb kutatásából, amelynek eredményei a 2020. nyarán, az európai energia szektorban tevékenykedő kétszáz vállalat, befektető megkérdezésén alapulnak. Idén az EIT InnoEnergy által szervezett, online platformon megvalósuló TBB.Connect eseményen szintén az úttörő technológiák állnak a középpontban, és a novemberi rendezvény alkalmat teremt arra, hogy minden korábbinál szélesebb körben serkentse a piaci szereplők közti kapcsolatfelvételeket, az üzleti, tudományos célú együttműködések létrejöttét főleg az ipar, a fejlesztők és az oktatási oldal képviselői között.

Az EIT InnoEnergy kutatásába bevont válaszadók 78 százaléka számára a legfontosabb cél a megfelelő finanszírozási háttér és a számukra releváns befektetések feltérképezése a megújuló energetikai projektek kapcsán. Emellett a megkérdezettek 49 százaléka szerint kiemelt szerepet kell szánni az ügyfelek felkészítésére is, hogy az új technológiák iránt nyitottá váljanak. Továbbá a 37 százalékuk úgy látja, hogy a kutatás-fejlesztés területét érintő partneri kapcsolatok kiépítésére is érdemes hangsúlyt fektetni a fenntarthatósági célkitűzések elérése érdekében.

A felmérés rámutat arra is, hogy a kutatásba bevont vállalatok, befektetők főként három területen, az energiatárolás, az energiahatékonyság és megújuló energia megoldások terén tapasztalatokat szerzett szakemberek felértékelődésével számolnak a munkaerőpiacon. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a válaszadók 45 százaléka nem tart különösebben attól, hogy a jövőben gondolt jelentene számukra a toborzás. Velük ellentétben kisebbségben maradtak azok (36 százalék), akik szerint nehézségekbe fog ütközni az elkövetkező időszakban a megfelelő képességekkel, képzetséggel rendelkező munkavállalók megtalálása az említett három energetikai területen.

A megújuló energetikai megoldások kapják a főszerepet az első virtuális The Business Booster eseményen, a TBB.Coonecten is, amit az EIT InnoEnergy november 4-én és 5-én tart meg. Ezen számtalan, fenntartható technológiai, illetve üzleti megoldásokon dolgozó előadó kap bemutatkozási lehetőséget kezdve Emmanuel Lagarrigue-tól, a Schneider Electric innovációs vezérigazgatótól, Giles Dicksonon, a WindEurope vezérigazgatóján át  egészen Michael E. Webberg, az ENGIE tudományos és technológiai igazgatójáig.

A TBB.Connecten magyar részről az EIT InnoEnergy PowerUp versenyének 2017-es győztese, a HeatVentors vezetőinek előadása is hallható lesz. A hőtárolást forradalmasító startup HeatTank elnevezésű fejlesztésének a legnagyobb előnye az, hogy közel kilencven százalékkal kisebb tárolókban tudják ugyanazt megoldani, mint ami a vizes tárolókhoz kell, jelentős költségeket megspórolva. Ráadásul a fázisváltós megoldásuknak köszönhetően mínusz 100 Celsius-foktól akár 600 Celsius-fokig képesek vele hőenergiát eltárolni. A HeatTank másik előnye a hatékonyság. A kisebb méret gyorsabb megtérüléssel jár, ami világszerte felkeltette az energiaipari beruházók figyelmét a magyar vállalkozás iránt. A TBB.COnnect részletes programja ezen az oldalon érhető el.

Az IoT az alapokkal kezdődik
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad.
Versenyelőny átgondolt szoftverbeszerzéssel
Az elmúlt évek gazdasági folyamatai előtérbe hoztak egy új szempontot a közepes méretű cégek számára: az ellenálló képességet. Olyan döntéseket kell meghozniuk, amelyek rövid és hosszú távon is biztosítják a stabilitást és a növekedést, mindezt a versenyképesség megtartása mellett.
A kirakós utolsó darabja a raktári automatizálásban
Az egyre összetettebbé váló globális ellátási láncoknak egyre nagyobb nyomást kell elviselniük az exponenciálisan növekvő online kereskedelem, a változó vásárlói igények és a munkaerőhiány miatt.
Innovációs versenyt rendez fiataloknak a Bosch - több mint 4 millió forint a tét
A hibrid innovációs verseny idén szeptember 29-30-án várja a középiskolás és egyetemista indulókat, akik szívesen tesztelnék problémamegoldó képességüket olyan hardveres és szoftveres kihívásokban, melyekkel valós változást hozhatnak az emberek életébe.
Hamar eldől, hogy a lányok nem lesznek mérnökök
A pályaválasztás legtöbbször már a középiskoláig eldől, és a támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.