Papíripari kapacitásbővítés 70,8 milliárd forintból Dunaföldváron
A Vajda-Papír Csoport négy fejlesztési projektet magában foglaló, nagyszabású bővítési programot jelentett be, amely kiterjed a vállalat kapacitásbővítő beruházására, a hozzá kapcsolódó képzési projektre, a megújuló energiatermelést célzó fejlesztésre, valamint a profitrepatriálás keretében megvalósuló kapacitás bővítő beruházásra.

 

A Vajda-Papír Csoport harmadik fejlesztési ütemében megvalósuló beruházás 23,2 milliárd forint összértékű, amely új gyártókapacitásokat, egy új gyártócsarnok megépítését, valamint egy teljesen automatizált magasraktár létrehozását foglalja magában. A most induló fejlesztés során egy új gyártócsarnokban két korszerű tekercses feldolgozó gépet helyeznek üzembe: egy toalettpapír- és kéztörlőgyártásra alkalmas berendezést, valamint egy papír zsebkendő-gyártó gépet. A beruházás eredményeként a vállalatcsoport a jelenlegi évi 140 ezer tonnás feldolgozási kapacitását 30 ezer tonnával növeli, tovább erősítve exportpiaci jelenlétét.

 

 

A beruházás részeként egy 44 ezer raklap kezelésére és tárolására alkalmas, teljesen automatizált magasraktár is megépül, amely emberi beavatkozás nélkül működik. Az új logisztikai központ átadása 2026 végére várható. A beruházás 50 új munkahelyet teremt. A Cégcsoport 1,4 milliárd forint értékben valósít meg vállalati képzési programot, amelynek célja a papíripari szakmai ismeretek elmélyítése és a termelési hatékonyság további növelése. A program megvalósításához a kormány 721,6 millió forint vissza nem térítendő támogatással járult hozzá. A képzési projekt keretében 10 új munkahely jött létre.  A vállalat a Gyármentő Programnak köszönhetően 13,1 milliárd forint értékben hajt végre megújuló energiatermelésre irányuló beruházást napelempark telepítésével, amely 4 munkahelyet teremt.

A Vajda-Papír a profitrepatriálás keretén belül kapacitásbővítő beruházást is végrehajt a jövőbeni piaci igények kiszolgálása érdekében. A beruházás volumene 33 milliárd forint. A fejlesztést Magyarország Kormánya 11,6 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segíti. A négy projekt összesített volumene 70,8 milliárd forint és a négy projekthez összesen adott állami támogatás összege 24,9 milliárd forint.

A négy projekt összesen 64 munkahelyet teremt, miközben a Vajda-Papír Csoport magyarországi telephelyein több mint 600 munkavállalót foglalkoztat. A vállalatcsoport 2025-ben több mint 10%-kal nagyobb mennyiségben értékesített készterméket, mint egy évvel korábban. Miközben a belföldi fogyasztói piac stagnált, az exportértékesítés volumene jelentős mértékben bővült, és a közületi értékesítés is kétszámjegyű növekedést mutatott.

 

 

Vajda Attila, a Vajda-Papír Csoport alapító ügyvezető igazgatója elmondta: A Vajda-Papír Csoport lépésről lépésre, tudatosan építi fel a teljes vertikumot lefedő gyártási és ellátási struktúrát az alappapír-előállítástól a késztermék-fejlesztésen és -előállításon keresztül a saját szervezésű nagy biztonságot jelentő logisztikáig, hogy hosszú távon is versenyképes, fenntartható és exportorientált működést biztosítson és szükség esetén biztosítsa Magyarország önellátását. A vállalat a következő években további fejlesztéseket is tervez, köztük megújuló energiahasználathoz kapcsolódó beruházásokat.

„Hiszünk abban, hogy magyar gyártóként, Magyarországon gyártott termékekkel egyre nagyobb mértékben járulunk hozzá a gazdaság teljesítményének növeléséhez a környezetvédelmi szempontok maximális figyelembevétele mellett. Abban is biztosak vagyunk, hogy a jól megválasztott beruházások hozzájárulnak az egész ország ellenállóképességének növeléséhez” – mondta.

A Vajda-Papír Csoport alapító ügyvezető igazgatója is hangsúlyozta, hogy az innovatív termékfejlesztés és az elérhető legmodernebb, energiahatékony technológia segítségével a magyar tulajdonú vállalat higiéniai papírtermék gyártásban elért piacvezető pozíciója a régió még több országára kiterjedhet és az export is tovább bővülhet. „A higiéniai papírfogyasztás a higiénés elvárások és igények erősödésével folyamatosan emelkedik, úgy vélem Magyarországon is komoly még a növekedési potenciál, így a bővülő hazai és a külpiaci igények miatt is döntöttünk az újabb jelentős beruházás mellett." – fogalmazott Vajda Attila.

 

| Illusztrációk: Vajda-Papír Csoport

Egy kutatásban az AI-alapú szervezeti működés jövőjét vizsgálják
A Budapesti Corvinus Egyetem és az UNIQA Biztosító kutatási projektje azt vizsgálja, hogy milyen szervezeti, vezetési és emberi feltételek szükségesek a mesterséges intelligenciára épülő új működési modellek felelős és eredményes alkalmazásához.
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben
A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre
Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.