Több vármegye áramellátását irányító szoftver újul meg
Az E.ON Hungária vállalatcsoport felelős a teljes Dunántúl, valamint Budapest és Pest vármegye nagy részében a villamosenergia-hálózat üzemeltetéséért, azaz több mint 5 millió lakos villamosenergia-ellátásáért.

 

A hálózat működését komplex üzemirányítási szoftveren (SCADA-rendszer) keresztül ellenőrzik, illetve irányítják. Az e megoldás korszerűsítésére kiírt, nyílt európai uniós közbeszerzésen, három éves folyamatot követően a Siemens Zrt. nyerte el az új SCADA-rendszer és a futtatásához szükséges hardveres infrastruktúra leszállítására, valamint egy 7 éves karbantartási szerződésre szóló megbízást. A közel 2 évre tervezett, 2026 végéig tartó fejlesztési, telepítési és tesztelési folyamat során kiemelt szerepet kap, hogy a kritikus infrastruktúrának számító közcélú áramhálózat védelme megfeleljen a korszerű kiberbiztonsági megfontolásoknak, valamint az ehhez kapcsolódó európai uniós NIS2 irányelvnek.

Újdonság, hogy a szoftver a nagy-és középfeszültségű hálózat mellett a kisfeszültségű hálózatot is monitorozza majd, így képes lesz kezelni az áramhálózatok jelenlegi egyik legnagyobb kihívásának számító olyan új típusú fogyasztó-termelők (prosumerek) megjelenését is, mint a háztartási méretű kiserőművek (HMKE-k). Ellenőrizni tudja majd az áramszolgáltató, hogy az egy-egy végpontnak számító háztartások éppen termelnek – például a tetőre szerelt napelemek segítségével -, vagy fogyasztanak a hálózatról, valamint késés nélkül, valós idejű adatokat látnak majd a teljes rendszerről. Az E.ON Hungária Csoport és a Siemens Zrt. ezen együttműködése nem egyedülálló. Az észak-dunántúli elektromos hálózatot megújító Danube InGrid projekt keretében például többek között 13 település villamos alállomását szerelik fel Siemens középfeszültségű elosztóberendezésekkel, a növekvő energiaigények kielégítése és a hálózat okosabbá tétele érdekében.

 

 

 

Áprilisban ismét fókuszban a logisztikai szektor
2026-ban, az elmúlt évek hagyományát folytatva, ismét megrendezik a Logisztika Napját, amelyre idén április 16-án kerül sor. A közel két évtizedes múlttal rendelkező kezdeményezésre hazánkban is komoly figyelem irányul, különösen egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság működését egymást követő logisztikai kihívások is formálják.
Vége az ”AI-rulett korszakának” – célzottabban használják a cégek a mesterséges intelligenciát
Megjelent a KPMG Global Tech Reportja, amelyben 27 országból, 2500 technológiai vezetőt – többek között a Google, az Open AI és a Microsoft 365 Copilot szakembereit – kérdezték meg arról, hogy a mesterséges intelligencia bevezetésével és alkalmazásával kapcsolatban milyen tapasztalataik és észrevételeik vannak.
Rugalmas vezetés a digitális munkaerő világában
A mesterséges intelligencia szintet lépett: 2026-ra az egyszerű chatbotokat felváltották az önálló munkavégzésre képes AI-ágensek, ám ez új feszültséget szült a munkahelyeken.
A kkv-k már használják az AI-t – de nem jól
A hazai vállalkozások 73%-a már használ mesterséges intelligenciát valamilyen formában, de csupán minden negyediknél vannak szabályozott keretek az alkalmazására.
Ransomware-felmérés: hamis biztonságérzet, kevesen tudják visszaszerezni az adataikat
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.