Új, kézi működtetésű tokmányt fejlesztett a Röhm
A gépgyártó cégek nagy hangsúlyt fektetnek a CNC-esztergák fejlesztésére. A felhasználók is erre a területre figyelnek jobban, ami érthető is, figyelembe véve, hogy ezek a gépek jelentik a gyártási folyamatok hatékonyságát és a nagyobb produktivitás elérését.

 

Érdemes azonban szem előtt tartani a hagyományos esztergák létjogosultságát, hiszen sok esetben elegendő ezeknek az egyszerűbb gépeknek az alkalmazása. Ezen oknál fogva a RÖHM kifejlesztette az új DURO-M kézi működtetésű tokmányát, amely a tavalyi, milánói EMO kiállításon került bemutatásra. Igaz, kisebb figyelmet kapott, mint az új szorítóerő-mérős tokmány, viszont akkor is büszkén mutatjuk be pár szóban az előnyeit.

Az új tokmány – erős, kompakt és könnyű

A DURO tokmánycsalád új tagja, a kézi működtetésű DURO-M tokmány a tavalyi évben a milánói EMO kiállításon debütált. Az előző években megújult DURO család jellegzetességeit magán hordozó kézitokmány első ránézésre is illeszkedik testvérei közé. Kezdjük azzal, ami a leginkább látható – konkrétan a hiányzó részekkel: a DURO-M alaptestén található jellegzetes letörésekkel. Ez kézzelfogható előnyökkel jár. Elsősorban a súly tekintetében, hiszen könnyebbé teszi a DURO-M-et. Ez a megoldás a gépi DURO tokmányok esetében már bizonyított.

Így nemcsak az esztergagép főorsójának csapágyait kíméli, hanem a kisebb tömegtehetetlenségnek köszönhetően nagyobb gyorsulást is lehetővé tesz, és így csökkenti az energiafogyasztást. Szembetűnő, hogy kevés csavar látható a tokmánytesten. Ennek az az oka, hogy a test egyetlen acéldarabból készül. Ezáltal nem csupán jól néz ki, de rendkívül merevvé is válik a tokmány, ami a magas pontosság alapvető feltétele. Mindamellett csökken a forgácsfelhalmozódás lehetősége. Kialakítását tekintve széles választék áll rendelkezésre mind a méretsort (Ø 74 – Ø 1 250), mind pedig a pofák számát (2, 3, 4, 6 pofás) nézve.

 

Erős – kompakt – könnyű: Az új kézi működtetésű DURO-M tokmány (Kép: RÖHM)

 

A DURO-M rendelkezik a legnagyobb szorítóerő-átvitellel az összes spiráltárcsás tokmány közül. Ez nem csak papíron igaz, és valódi előnyt jelent. Elsősorban azt, hogy kisebb kézi erőt kell kifejtenie a maximális szorítóerő eléréséhez. Másodsorban pedig, sokkal pontosabban állíthatja be a szorítóerőt. A DURO-M „érzékenyebb” a szorításra, ezért finomabban állítható. Ennek a kialakításbéli sajátosságnak van egy előnyös hozadéka is: a nagyobb erőátvitel révén a tokmánytest magasságán lehet csökkenteni.

A DURO-M tehát alacsonyabb profillal rendelkezik a többiekhez képest. Ez nagyobb gépmunkateret eredményez. A kisebb magasság pedig kevesebb anyagot is jelent – így a DURO-M potenciálisan könnyebb, amiről fentebb már megemlítettük, hogy nemcsak energiát takarít meg, hanem nagyobb sebességet is lehetővé tesz. A felhasználókban jogosan merülhet fel a kérdés: egy több évtizedes technológia esetén mit lehet még ezen javítani? Miként érhető el a megnövelt erőátvitel?

A DURO-M tokmányok lelkét a szorítópofák mozgatását biztosító spiráltárcsa és a tokmánykulcs nyomatékát átadó dió kapcsolata jelenti. A fogazatkialakítás és az anyagválasztás a RÖHM több évtizedes gyártótapasztalatának eredménye. A süllyesztékben kovácsolt spiráltárcsák kiegyensúlyozottak és hőkezeltek. A menetspirál mindkét oldalon köszörült. Ezt a részletekre való odafigyelést és a gondos tervezést várják el az ügyfelek a RÖHM-től.

Gyárilag meghatározott precíziós „Zero-drive” nullpont hajtás

Elvéből adódóan minden mechanikai rendszernek vannak tűréshatárai. Nem lehetne a RÖHM a megfogás és befogás technika szakértője, ha nem keresne folyamatosan megoldásokat a lehető legjobb pontosság (precizitás) elérésére. Ezek egyike a „Zero-Drive” nullpont hajtás néven került bevezetésre. A tokmány összeszerelése után megmérik, hogy a meghajtó diók közül melyik illeszkedik a legpontosabban a spiráltárcsa fogazásába, amit azután nyíllal megjelölnek.

 

 

A ránézésre már ismerős spiráltárcsás szorítórendszer (Kép: RÖHM)

 

Mire jó mindez? A pofák felszabályozó köszörülése során a nullpont hajtást érdemes használni. Így biztosítható a legnagyobb fokú ismétlési pontosság. Ezt a diót akkor használhatja befogásra, ha rendkívül szigorú koncentrikussági előírásai vannak, vagy ha meg akarja mérni gépe/befogórendszere körfutáspontosságát (további információkat talál a DURO-M használati útmutatójában, vagy kérdezze kollégáinkat).

Négy felületen köszörült gyári kivitelű pofák a fokozott pontosság érdekében

A DURO-M vagy belső és külső teli pofa készlettel, vagy átfordítható szerelt pofa készlettel kerül szállításra. A maximális precizitás érdekében a befogó pofákat még a gyáron belül az adott tokmányhoz szabályozzák. Az optimális pontosság érdekében a pofák köszörülését az úgynevezett „nulla hajtáson” szorítva végzik el (lásd fent). A rátét pofák az alappofákkal össze vannak párosítva. Így nem csupán a pofák behelyezésének pontos sorrendjére, hanem a helyes párosításra is oda kell figyelnie a felhasználóknak, viszont a befogási pontosság érdekében ez kifejezetten hasznos.

(Címlapkép: illusztráció, Adobe Stock)

Tovább növelhető az áramellátás biztonsága
Egyszerűen telepíthető, különböző környezetekben is hatékonyan működik és lehetőséget nyújt a távoli felügyeletre és irányításra is – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új, háromfázisú szünetmentes tápegysége, az Easy UPS 3S Pro.
Van, akit a munkahelyi unalom jobb teljesítményre sarkall
A magas önértékelésű és elismeréshajhászó típusú nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező munkavállalóknál a munkahelyi unalom erősítheti a tökéletességre törekvést, a bizonyítási vágyat – állapítja meg a Corvinus egyetem friss kutatása.
A BME egyetlen magyarként felkerült az AWS globális egyetemi térképére
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egyetlen magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült az AWS 18 ország 132 egyetemére kiterjedő Kiro Students programjába.
Longevity és technológia: a hosszú, minőségi és teljes élet nyomában a BoschxRichter Innovátorok Napján
A hosszú és minőségi élet tudományos, technológiai és társadalmi összefüggései kerülnek fókuszba az idei BoschxRichter Innovátorok Napján 2026. szeptember 23-án, a budapesti Richter Központban.
Egyetlen kattintástól a termelés leállásáig: így épül fel egy ipari kibertámadás
Hogyan állíthatja le a termelést, vagy veszélyeztetheti akár egy egész üzem működését egyetlen kattintás? Renáta Pešinová, az ABB csehországi kiberbiztonsági szakértője bemutatja, hogyan válhat egy egyszerű informatikai incidens súlyos üzembiztonsági kockázattá.