A Remred Kft. 10 milliárd forintos befektetésből felépülő technológiai központja komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd.
A létesítmény közel 70 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahelyet teremt, és olyan speciális technológiai hátteret biztosít majd a szakembereknek, amely megfelel a legszigorúbb űripari szabványoknak. A beruházással a Remred célja, hogy a hazai és régiós űrszektorban való hiánypótlás mellett a kisműhold- és rendszerintegráció európai piacának egyik kiemelkedő szereplőjévé váljon.
A tervek szerint a 2025 első negyedévére elkészülő technológiai központ körülbelül 3200 négyzetméter munkaterülettel rendelkezik majd, amiből a speciális laboratóriumi terület 1500 négyzetméter lesz. Ebben helyet kapnak ISO 8-as és ISO 5-ös minősítésű tisztatéri helyiségek, továbbá az űripari szabványoknak megfelelő rezgés-, sokk-, termo-vákuum-, anyagtechnológiai-, EMC- és akusztikus tesztekhez szükséges eszközök is.
Zábori Balázs, a Remred műszaki igazgatója szerint Magyarország űripari fejlődése szempontjából elengedhetetlen egy olyan magyar űripari rendszerintegrátor cég létrehozása, amely képes összefogni a nemzeti űrszektort és versenyképes lehet az Európai Űrügynökség meglehetősen zárt piacán.
A Remred Kft. az egyik úttörő magyar űrkutatási csoport által alapított spin-off cég, amely 50 éves tapasztalattal rendelkezik az űrtudományi tevékenységek, illetve az innovatív űripari eszközök fejlesztése, tesztelése és gyártása terén. A cég megoldásai és fejlesztései az elmúlt évtizedekben több mint 150 misszióban bizonyítottak az űrben éles körülmények között, valamint számos jövőbeli nemzetközi űrmisszió szerves részét képezik majd.
A Remred jelenleg az űridőjárás és az űrdozimetria (űrsugárzás-mérés) terén gyárt űrpiaci termékeket, valamint egyedi alrendszerek és űripari berendezések európai űripari szabvány (ECSS) szerinti fejlesztésével, gyártásával, integrációjával, és repülés előtti tesztelésével csatlakozik be a nemzetközi innovációs folyamatokba és beszállítói értékláncokba.
(Nyitókép: Illusztráció, Adobe Stock)
Jövőre tovább gyorsulnak a vállalati digitalizációs törekvések 2024-ben a vállalatok a mesterséges intelligencia „tudásának” gyakorlati kiaknázásába, a minden eddiginél valóságosabb virtuális megoldásokba, illetve az üzletfolytonosságot és a válságálló működést biztosító kibervédelembe fektetik erőforrásaikat.
Tiszta energia a tetőről Amikor kisüt a nap, akkor bújnak elő a napelemek is, amik energiatermelés mellett egyben árnyékot is adnak. A Siemens vezérlési technológiát tartalmazó forradalmian új behúzható tetőt a St. Gallisch-Appenzellische Kraftwerke AG (SAK) fejlesztette ki több élvonalbeli svájci céggel együttműködve.
Európában az autóipar jövője az elektromobilitás A Magyar Gépjárműipari Egyesület kétnapos Vezetői Találkozójára idén az Audi Hungaria Zrt. telephelyén került sor közel 60 tagvállalati vezető részvételével.
Költséghatékony digitalizáció: A szoftver-előfizetésben rejlő lehetőségek Az üzleti világ folyamatos változáson megy keresztül, és a digitális forradalom már évek óta az innováció és hatékonyság kulcsa a vállalkozások számára. A digitális technológiák lehetővé teszik a vállalkozások számára, hogy versenyképesebbek legyenek, hatékonyabbak, és gyorsan reagáljanak a piaci változásokra.
Pirolízis olajok hasznosítása desztillációval Az Európai Unióban jelenleg mintegy 2,5 milliárd tonna hulladék keletkezik. Az egy főre jutó települési hulladék mennyisége az Unióban 500 kg/fő körül van. Magyarországon ennél mintegy 22 %-kal kevesebb, 390 kg/fő települési hulladék képződik. Éppen ezért korunk egyik legfontosabb környezeti problémája, a rendkívül összetett és sokrétű küzdelem a mindent elárasztó hulladék ellen. A hulladék ugyanis hasznosítható, akár nyersanyag is lehet, ha okosan állunk a megoldáshoz. Az innováció jelentőségét már Thomas Edison is felismerte. „Egy találmány feltalálásához jó képzelőerőre és egy halom hulladékra van szükség” (Thomas Edison).