Az üvegipar legnagyobb európai fiesztáján, az idén szeptember 20-a és 23-a között esedékes Glasstec Nemzetközi Üvegipari Szakkiállításon ezúttal is a legújabb iparági trendeké, a legjelentősebb 21. századi kihívásoké lesz a főszerep. Már-már magától értetődő, hogy a szakkiállítás egyik húzó témaköre az úgynevezett negyedik ipari forradalom üvegiparra vonatkoztatott innovatív megoldásaival, például a gyártás-optimalizálással, az okos üveggyárakkal szemben támasztott követelményekkel, az emberi beavatkozást nem kívánó hibajavítási lehetőségekkel és technológiai megoldásokkal foglalkozik majd.
Nem sikkadnak azonban el egyebek mellett a vékonyüveg-gyártásnak, a csomagolóanyagként használható, vagy a szuperkönnyű üvegek gyártásának a szakmai részletei, kihívásai sem. A szakkiállításon méltán jut kiemelt szerep az intelligens és funkcionális okosüvegeknek is.
Az okosüvegről legtöbbeknek különféle – többnyire tenyérnyi – mobileszközök érintőkijelzői juthatnak eszébe, pedig manapság felhőkarcolók egész felülete, vagy akár több (ezer) kilométernyi útszakasz is készülhetne intelligens üvegből. Utóbbi prototípusát fejlesztői épp tesztelik az Egyesült Államokban: az egymással kommunikáló – ekképp lopásvédelemmel (is) ellátott – napelem-panelekből álló útfelületen éjszaka LED-világítású „felfestések” segítik a balesetmentes közlekedést.

A Kilden színház és koncertterem a norvégiai Kristiansandban: a hullámzó homlokzat egybefüggő egészet alkot az ívelt tetőkialakítással. A teherhordó elemek precízen lézerhegesztett idomacélok (© Jansen AG)
A kortárs építészek sem feltétlenül úgy tekintenek épületeik homlokzatára, mint a bent zajló eseményeket elrejteni hivatott díszes építőelemekre. Homlokzataikat gyakorlatias, nemegyszer interaktív funkciókkal ruházzák fel. Különösen az üvegfelületek állíthatók könnyedén nemcsak az energiatakarékosság és a fenntartható fejlődés, hanem az ultramodern informatikai megoldások szolgálatába is.
Mindezt jól példázza az üvegépítészetből ihletet merítő Frank Gehry által tervezett Louis Vuitton alapítványi székház, amely a kortárs művészetek új fellegvára. 2014-ben nyílt meg Párizsban, és kiváló példája annak, hogyan hozhatók létre modern üvegszerkezetek. Az összesen 13 300 négyzetméternyi üvegfelület 3 600 üvegtáblából áll, amelyek között nincs két egyforma. Az ívek szöge a síktól a háromméteres sugarú körig minden panel esetében eltérő. Gehry ragasztott biztonsági üveget (LSG) kombinált egy erős, merev, 1,52 mm vastag Sentry-Glas ionoplast közbenső réteggel.
A létrejött üvegszerkezet előfeszített, a táblák pedig hat és nyolc milliméter vastagságúak. A látvány érdekében elengedhetetlen volt a ragasztott biztonsági üvegtáblák speciális kemencékben történő szabad formázása. A 6 mm vastag belső táblák fehér kerámia szitanyomással készültek, és 50 százalékos fedőképességű fényvisszaverő réteggel ellátottak, ami megvédi az értékes kiállítási tárgyakat a közvetlen napsugárzástól, ezenkívül kellemes, nem vakító fényhatásokat hoz létre.
Teherviselő szerep
A példa kiválóan demonstrálja az üveg saját teherbíró képességeit és a magasépítésben történő alkalmazhatóságát: a síküveg már nemcsak másodlagos, hanem elsődleges építőanyag is. Nincsenek irritáló merevítők és fémes tükröződések – csak a tiszta üveg. Az üveg teherbíró képessége ráadásul fokozható – erre ismét csak a Louis Vuitton Alapítvány épülete szolgáltat példát. Nemcsak az anyag normál teherbírása növelhető, hanem az esetleges törés esetén a megmaradó teherviselő képessége is.
Ha a megfelelő és hatékony szerkezeti filmréteget használjuk, egy laminált üveg még törés után is képes egy ember súlyát megtartani, bár vastagsága közel 30 százalékkal csökkent. A jövőben az ehhez hasonló filmrétegek teherbíró tulajdonságai – a nyírási modulus – még fontosabb szerepet töltenek majd be az üveg építészeti célokra történő alkalmazásában. A koefficiens többek között az anyag lineáris rugalmasságáról is árulkodik. Az üveg alkalmazhatósága a tartószerkezetek építési módján áll vagy bukik.

A Louis Vuitton alapítványi székház kiváló példája annak, hogyan hozhatók létre modern üvegszerkezetek (Fotó: Wikipedia)
Az üvegezés leggyakoribb esete az egyenes vonalú szerelés, melynek legfontosabb elemei a vízszintes és függőleges külső bordák és osztólécek, a belső keresztrudak és a rugalmas, például szilikonból készült támaszok. A végeredmény pedig egy karcsú sziluett. A helyben szerelt konzol rozsdamentes acélrögzítő csavarokkal tartja a helyén az üvegtáblát, így a felület további osztása nem szükséges. Ehhez az üveg átfúrása szükségeltetik, ami csak a feszültség a furat helyére történő koncentrációjával lehetséges.
Emiatt a helyben szerelt hagyományos szerkezetek csak előfeszített üveg (tehát edzett biztonsági üveg vagy részben edzett üveg) használatát teszik lehetővé. Az üvegtáblák átfúrásának alternatívája az átszellőztetett homlokzatrögzítő konzol használatát is lehetővé teszi. Ez az úgynevezett formazáró dübel azonos feladatot lát el, mint az átfúrt, helyben szerelt rögzítés, de a furat kúp alakú és nem átmenő, ami az üveghomlokzat külső részén teljesen sima, könnyen tisztítható felületet eredményez.
Szerkezeti és kompozit üvegezés
Az elmúlt 15 évben az üvegtábláknak a homlokzathoz történő szilárd rögzítésére két módszer terjedt el, és mindkettő tartós, időjárásálló szilikon ragasztót használ. De míg a strukturális üvegezés (SG) tartószerkezetet vagy más anyagokból (alumínium, műanyag vagy fa) készült részegységek használatát követeli meg, a kompozit üvegezés csak hőre keményedő műanyag (GRP) alkotóelemeket igényel.
A ragasztott üvegtáblák esetében sem múltak el az évek fejlesztés nélkül. Az egyes üvegtáblákat korábban egyenként rögzítették a tartószerkezethez – akár helyben is –, de a panelek mára maguk is rendelkeznek a megfelelő teherbíró tulajdonságokkal. A fejlődés a New York-i Ötödik sugárúton található Apple Cube esetében is szembeötlő: az ikonikus üvegkocka keretek, bordák és osztólécek nélkül is rendelkezik minden szükséges teherhordó funkcióval.
A kocka minden oldala nem több mint három, 3,3 m × 10,3 m méretű ötrétegű ragasztott biztonsági üvegből áll, a nyíróerőnek ellenálló ionoplast belső rétegekkel. Itt alkalmazták először azt a megoldást, hogy az összekötő titánidomokat az LSG-be laminálták. A merev és önhordó tetőszerkezettel kombinálva egy színüveg minimalista épületszerkezet létrehozása vált lehetővé. A laminálás során a kivitelező cég pontos íveket is kialakított a táblákon, hogy az esővíz könnyebben lefuthasson.

A New York-i Ötödik sugárúton található Apple Cube újradefiniálta az üveg szerkezeti elemként történő alkalmazásának addig ismert határait (© sedak GmbH & Co. KG)
Az üveg fentiekhez hasonló felhasználásának buktatóit és utóbbiak gyakorlatba még csak most ültetendő elméleti megoldásait (is) hivatott szélesebb közönség elé tárni a Glasstec „tudományos szekciója”. A szakkiállítás idén három nemzetközi konferenciának biztosít majd helyet. A Darmstadti és a Drezdai Műszaki Egyetem előadói az üvegszerkezet-kialakítás, a Stuttgarti Egyetem a 21. század építészeti kihívások trendjeiről tájékoztatják a szakembereket és a laikus érdeklődőket egyaránt.
Nemcsak előadásokat tartanak, a kísérleti alkalmazásokat látványos bemutatók keretében, 2500 négyzetméteres kiállítótérben példázzák is. Nem fognak hiányozni a víziók sem, ígérte a szakvásár Bécsben rendezett sajtótájékoztatóján Birgit Horn, a Glasstec igazgatója, a harmadik konferencia célja ugyanis a jövőbe mutató, futurisztikus megoldások érzékeltetése lesz.
Egy magyar manufaktúra a multik világában
Az üvegipar speciális szegmensét képviselik a tűzállóanyag-ipar szereplői, neves, olykor több évtizedes múltra visszatekintő multinacionális cégei, akik nélkül nehezen képzelhető el az iparág fejlődése. Ebben a nemzetközi környezetben vívott ki jelentős pozíciót az 1997-ben alapított Refmon Zrt., amely alacsony cementtartalmú, kerámiai és kémiai kötésű szárított és égetett tűzálló, illetve hőszigetelő idomok, valamint magas hőmérsékleten alkalmazható tűzálló betonok és masszák gyártásával foglalkozik saját receptúrája szerint, a rövidesen tovább bővülő mosonudvari telephelyén.
A Dr. Rácz Attila okleveles vegyészmérnök által alapított cégben komoly növekedési lehetőséget látott a kopásálló és egyéb iparágakban jól ismert két német vállalat, a Kalenborn Kalprotect GmbH & Co. KG és a Conrad Liphard & Söhne GmbH is, így 2010-ben tőkeemeléssel többségi tulajdont szereztek a cégben.

A Refmon Zrt. telephelye: rövidesen új üzemcsarnok épül (Fotó: Refmon Zrt.)
A tulajdonviszonyok átalakulása nem változtatott a ma már évente 800 millió forint árbevételt meghaladó Refmon Zrt. fő profilján: termékeinek 70 százaléka továbbra is az üveg és acélipari gyártók körében talál gazdára, a fennmaradó 30 százalékot az anyavállalatok értékesítik saját hálózatukon keresztül elsősorban speciális ipari felhasználási területeken, mint a kopásálló illetve biomassza iparágak.
– A Refmon a globális piacon méretteti meg magát minden nap, hiszen sem Magyarországon, sem a régióban nincs hasonló vállalkozás – mondja Zoltán Szabolcs, kereskedelmi és minőségügyi igazgató. A nemzetközi tervezőirodák által kialakított szabványos termékeket gyártjuk a saját gyártástechnológiánk szerint. Költséghatékony módon, kézi munkaerővel, jelentős hozzáadott értéket állítunk elő.
Ez lehetővé teszi azt, hogy csak olyan terméket szállítsunk ügyfeleinknek, melyekkel maradéktalanul elégedettek – hangsúlyozza a szakember. A világ 30 országába exportáló vállalat fő piaca Európa, de növekvő árbevétel keletkezik az észak-afrikai, dél-amerikai illetve a távol-keleti térségből. Ez utóbbi azért is fontos a Refmon számára, mert azt mutatja, hogy az olcsóbbnak vélt gyártókkal is sikeresen lehet minőségi – akár európai árszínvonalon kínált – termékekkel is versenyre kelni.

Üvegipari kopó alkatrészek a Refmon kínálatából (Fotó: Refmon Zrt.)
– Az elmúlt időszakban elért növekedésünk alapja lehet a következő évekre prognosztizált évi 20-30 százalékos bővülésnek, mely megalapozza egy új csarnok és gyártósor telepítését is. Versenyelőnyünk növelése érdekében továbbra is fontos szempont a költséghatékony gazdálkodás és a szakembergárda megtartása – szól a tervekről Zoltán Szabolcs.
– A konkurencia ellenére továbbra sem szeretnénk olcsó, közép-kelet-európai gyártóként megjelenni a piacon. Különböző tesztek és nemzetközi auditok sora bizonyítja, hogy az általunk szállított tűzálló anyagok beépítési élettartama, a szállítási határidők betartása, a minimum darabszámtól független rendelés lehetősége olyan szolgáltatás csomagot jelent, amelynek árát a világ bármely gyártója hajlandó megfizetni, ha minőségi terméket kíván beépíteni – sorolja az előnyöket a szakember.
– Ezért is fontos rendezvény számunkra a Glasstec, hiszen – azon túl, hogy a legfontosabb gyártók, ha úgy tetszik kötelező jelleggel vesznek részt a kiállításon –, alkalmunk van a multi cégek mellett a kis- és középvállalatok számára is megmutatni termékeinket, köztük a kiállításon először látható saját fejlesztésű feeder csatornánkat. Az üvegipar bizonyos szempontból konzervatív ágazatnak tekinthető, hiszen egy-egy közös munka akár évtizedekig is eltarthat. Arra törekszünk, hogy hosszú távú műszaki-kereskedelmi kapcsolatokat építsünk ki minden meglévő vagy potenciális vevőnkkel.
A 12. csarnok D67 standján a bennünket felkereső szakembereknek szeretnénk megmutatni, hogy mit tudunk: a gyors ajánlattételt követő pontos szállítást, és a kiváló minőségű termékeket, mindazt, amit az elmúlt években az alapítástól kezdve magáénak tudhat a Refmon Zrt. – hangsúlyozza Zoltán Szabolcs értékesítési és minőségbiztosítási igazgató.